Tovább csökkentek az ingatlanárak Kínában


A kínai statisztikai hivatal által megfigyelt 70 kínai nagy és közepesen nagy város közül - a szeptemberi 17 és az októberi 34 után - novemberben már 49-ben csökkent az ingatlanok ára az előző hónaphoz képest - jelentette a pekingi hivatal vasárnap. Tizenhat további helyen nem változtak az árak októberhez képest, vagyis mindössze öt városban drágultak az ingatlanok a múlt hónapban.

Az árak Pekingben és Sanghajban 0,4 százalékkal mérséklődtek, a legnagyobb mértékű, 0,7 százalékos árcsökkenést a közép-kelet kínai Nancsing (Nanjing) városában jegyezték  fel.      A pekingi kormány sorozatos kamatláb-emeléssel, a kötelező önrész arányának megnövelésével, a második és harmadik ingatlanok vásárlásának korlátozásával próbálja már bő másfél éve fékezni az ingatlanárak növekedését. Egyes városokban, így Sanghajban és Csungkingban (Chongqing) ingatlanadót is bevezettek.

A kínai gazdasápolitika 2012-es irányát meghatározó múlt heti éves konferencián a kelet-ázsiai ország vezetői az ingatlanpiaci szigorítások fenntartását és a hitelek bővülésének korlátok közt tartását jelentették be, hogy az ország ingatlanárai "ésszerű szintekre" térjenek vissza. A szakértők jövő év vége előtt így nem is számítanak jelentős lazításra. A Kínai Népi Egyetem november végi tanulmánya szerint ez legkorábban 2012 harmadik negyedévében valószínű, addigra ugyanis a csökkenő árak már a gazdasági növekedést is lelassíthatják az építőipar teljesítményén keresztül.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
85 éves az Unicum újjáélesztője85 éves az Unicum újjáélesztője

A héten volt 85 éves Zwack Péter, aki a rendszerváltáskor újjáélesztette az Unicum márkanevet. A legendás italt 1790 óta gyártják, azonban a második világháború után államosították a családi céget, akkor két Unicum versenyzett, az eredetit Olaszországban gyártották. Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata ezúttal a legendás magyar családi vállalkozást mutatja be.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.