Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Tovább növelheti Mol-részesedését az OMV
Az OMV osztrák olaj- és gázipari konszern részesedése jelenleg 18,9 százalékon áll a Mol-ban, és nem zárható ki, hogy kis mennyiségben további részvényeket vásárol a piacon, mondta Wolfgang Ruttenstorfer, az OMV vezérigazgatója csütörtökön az MTI-nek. Korábban a cégnél 18,6 százalékos részvényhányadról szóltak.
A vállalat féléves eredményének közzététele alkalmából a vezérigazgató ismételten megerősítette, hogy az OMV baráti egyesülésre törekszik a magyar konszernnel, és meggyőződése, hogy elsősorban a piacon tapasztalható növekvő verseny és az energiaágazatban zajló konszolidációs folyamat fogja kikényszeríteni a szövetséget.
Az MTI-nek nyilatkozva tisztázta, hogy az az 5,94 százaléknyi Mol-részvénycsomag, amelyet a Bank Austria Creditanstalt AG (BA-CA) közvetítésével vásárolt a nyár elején, és a banknál volt letétbe helyezve, részét képezi a csaknem 19 százalékos pakettnek.
Közölte, hogy a cég nem tervez jelentősebb beruházást Magyarországon, hanem a már megvalósított szolgáltatások minőségét kívánja javítani.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia







