Tovább tudtak erősödni a New York-i tőzsdeindexek csütörtökön


Alacsony forgalom mellett tovább erősödtek a New York-i értéktőzsde vezető indexei csütörtökön.

Tőzsdeklub - Virtuális

Próbálja ki 10 napig ingyen!

Már az interneten keresztül is elérhetővé válik elemző központunk, amelynek segítségével Ön naponta interaktív, élő elemzésen vehet részt.

Gáspár Gáborral, Gede Balázzsal

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 50,63 ponttal, vagyis 0,49 százalékkal 10320,10 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutató 9,81 ponttal, azaz 0,91 százalékkal erősödött, és 1090,10 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 23,17 ponttal, azaz 1,06 százalékkal 2200,01 pontra nőtt.

Alapvetően két kedvező adat befolyásolta a befektetőket. A folyamatban lévő házeladások a várt csökkenés helyett nőttek júliusban, miközben a múlt héten a vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt először kérők száma az Egyesült Államokban. A DJIA indexében a legnagyobb, több mint két százalékos emelkedést a Home Depot, a világ vezető barkácsáruház-hálózatának a részvénye érte el.

Erősítette a befektetői hangulatot, hogy az amerikai kiskereskedelmi cégek a vártnál nagyobb augusztusi forgalomról számoltak be.

Vállalati fronton messze kimagaslott az a bejelentés, hogy a Burger King Holdings céget mintegy 3,26 milliárd dollárért megvásárolja a 3G Capital befektetési vállalat. A nap folyamán jelentették be azt is, hogy a Hewlett Packard (HP) vásárolhatja meg mintegy 2,4 milliárd dollárért a 3Par nevű céget, miután a Dell csütörtökön közölte, hogy nem emeli tovább az adattároló rendszerekkel foglalkozó társaságra adott felvásárlási ajánlatát. A két informatikai óriásvállalat augusztus közepén kezdett versengeni a szakmán kívül gyakorlatilag ismeretlen 3Par Inc.-ért. A Dell, és a 3Par árfolyama több mint két százalékos, a DJIA indexében szereplő HP árfolyama szerényebb, 0,5 százalékos pluszban állt az esti órákban.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.