További céget vonzott a kecskeméti Mercedes-gyár


Pályázatot nyert a Duvenbeck IMMO a MAPI-val: a tervek szerint két éven belül kb. 200 fő számára teremt új munkahelyet, növelve ezzel Kecskemét térség munkahely-teremtő képességét.

250 millió Ft értékű támogatást pályázott meg és nyert el a MAPI Zrt.-vel a Duvenbeck IMMO Logisztikai Kft. A tervek szerint két éven belül megközelítőleg 200 dolgozót foglalkoztató logisztikai központ a kecskeméti Mercedes-gyár mellett, 14 ezer négyzetméteren, zöldmezős beruházásként az autógyár szállítmányozási igényeinek kiszolgálására jön létre. A napokban megítélt forrás a beruházás első, több mint 720 millió Ft-os lépcsőjének megvalósítását hivatott segíteni.
A közvetlenül a Daimler gyára mellé települő logisztikai központ kialakításának első szakaszában a Duvenbeck IMMO Logisztikai Kft. egy több mint 5.800 m2 hasznos alapterületű csarnokot épít fel Kecskeméten. A fejlesztés részét képezi a működéshez szükséges alapinfrastruktúra kialakítása is.

„Hároméves szerződést kötöttünk a Mercedesszel a gyár raktározási és alkatrészek beszállítási feladatainak ellátására.” – mondta el a cég magyar képviseletének vezetője, Kórusz Attila. „Szolgáltatásunk komplexitását megőrizve s erősítve megpróbálunk megfelelni az elvárásoknak, s magas színvonalon kiszolgálni megrendelőink egyre színesebb és sokoldalúbb igényeit, követelményeit a szállítmányozás illetve a logisztika területén. Munkánkat ugyan most kezdtük Magyarországon, de aktívan jelen szeretnék lenni a hazai piacon. A most megítélt támogatással épülő csarnokot 2011. szeptember 1-jén adjuk át, s 2012. végéig további 9000 négyzetméternyi raktárkapacitással tervezzük bővíteni.” Kórusz Attila elmondta továbbá: 2011 végéig hetven alkalmazottat vesznek fel, de két éven belül a tervek szerint további százharminc munkahelyet teremt a Duvenbeck IMMO.

Addig is a beruházás következő szakaszában egy közel 621 milliós eszközbeszerzést terveznek, amelyhez – szintén a MAPI közreműködésével – mintegy 100 millió Ft értékű uniós támogatásra pályáznak majd.

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
85 éves az Unicum újjáélesztője85 éves az Unicum újjáélesztője

A héten volt 85 éves Zwack Péter, aki a rendszerváltáskor újjáélesztette az Unicum márkanevet. A legendás italt 1790 óta gyártják, azonban a második világháború után államosították a családi céget, akkor két Unicum versenyzett, az eredetit Olaszországban gyártották. Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata ezúttal a legendás magyar családi vállalkozást mutatja be.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.