További kamatcsökkentést várnak még idén az elemzők


Az idén még akár több kamatcsökkentésről is dönthet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, így év végére 6-6,75 százalék között lehet a jegybanki alapkamat az MTI által megkérdezett elemzők szerint.

A monetáris tanács 50 bázisponttal 7 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot hétfői ülésén, a döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője szerint egyebek mellett a vártnál alacsonyabb infláció, a stabil forintárfolyam, a külső egyensúly, az országkockázat javulása tette lehetővé a kamatcsökkentést. Mivel ezekben nagyobb fordulatra nem kell számítani, folytatódhat a monetáris lazítás - tette hozzá.

Hasonlóan vélekedett Németh Dávid, az ING Bank elemzője is. Mint mondta, a nemzetközi hangulat javulása, valamint a kisebb inflációs nyomás miatt várható volt az 50 bázispontos csökkentés. Az elemzőt meglepte ugyanakkor az a jegybankelnöki megjegyzés, miszerint kis többség döntött az 50 bázispontos kamatcsökkentésről, volt javaslat 75, sőt 100 bázispontosra is. Ez szerinte azt mutatja, hogy "masszív" kamatcsökkentés jöhet még.

Németh Dávid fontosnak nevezte, hogy a fiskális politika szigorú és hosszú távon fenntartható maradjon, ez utóbbi pedig szerinte nem minden esetben biztosított.
    
Török Zoltán szerint is megnőhetnek a kockázatok jövőre, ezért érdemesebb lenne óvatosabb kamatpolitikát követni.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Raiffeisen: jövő héten tovább is gyengülhet a forintRaiffeisen: jövő héten tovább is gyengülhet a forint

A következő héten megjelenő, várhatóan kedvezőtlen makrogazdasági adatok forintgyengítő hatását az ellensúlyozhatná, ha végre leülnének tárgyalni a kormánnyal a nemzetközi felek - derül ki a Raiffeisen Bank heti elemzéséből.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.