Az EB minden legális eszközt be fog vetni hazánk ellen


Továbbra sem zárult le az az elemzés, amelynek keretében az Európai Bizottság a nemrégiben elfogadott magyar törvényeket veti össze az Európai Unió jogi előírásaival - derül ki a testület szerdai ülése után ismertetett közleményből.

Jövő heti ülésén a testület a tervek szerint újra foglalkozik a témával. A bizottság szóvivője szerdán azt is elmondta, hogy folyamatos kapcsolatban maradnak a kormánnyal.

Hozzátette: reményeik szerint nem lesz szükség szabálysértési eljárás indítására, mert a magyar fél a konzultációk nyomán megteszi az esetlegesen szükségesnek látott változtatásokat.

Az MTI tudósításában nem szerepel, de a szóvivő azt is elmondta, hogy az EB minden jogi eszközt be fog vetni annak érdekében, hogy a tagországok betartsák a közösség szabályait. A Dow Jones információi szerint a Bizottságnak a jegybanki függetlenségen túl fenntartása van a bírók korai kötelező nyugdíjazásával és az adatvédelmi biztos függetlenségével kapcsolatban is.

MTI/mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
85 éves az Unicum újjáélesztője85 éves az Unicum újjáélesztője

A héten volt 85 éves Zwack Péter, aki a rendszerváltáskor újjáélesztette az Unicum márkanevet. A legendás italt 1790 óta gyártják, azonban a második világháború után államosították a családi céget, akkor két Unicum versenyzett, az eredetit Olaszországban gyártották. Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata ezúttal a legendás magyar családi vállalkozást mutatja be.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.