Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Tulajdonost vált a lóversenypályán készülő Aréna Plaza
Az őszre tervezett átadása előtt tulajdonost vált a legnagyobb budapesti bevásárlóközpont, az Aréna Plaza. Az ingatlan vételár 390 millió euró volt.
A Plaza Centers eladta a Kerepesi út oldalában, a volt lóversenypályán készülő Aréna Plazát az aAIM Symmetry Fund-nak - közölte a vevőt képviselő DTZ. A vételár 390 millió euró volt, amely 6 százalék hozamot tükröz - áll a közleményben. A következő hónapokban a fejlesztő - a vevő megbízásából - ellátja a bevásárlóközpont menedzsment-feladatait, és teljesen feltölti bérlőkkel azt.
Az Aréna Plaza lesz Magyarország legnagyobb - 66 ezer négyzetméter bérbe adható területű - bevásárlóközpontja, amelyben többek között helyet foglalt a Peek&Cloppenburg, a H&M, az Electro World, valamint az Inditex csoport is. Itt lesz a Tesco 10 ezer négyzetméteres hipermarketje, és 22 termes Cinema City multiplex mozi - köztük Magyarország első 3D IMAX mozija - is helyet kap a központban. A földalatti kétszintes parkolóban 2.800 autó fér el.
A vevő aAIM egyike az Egyesült Királyság leggyorsabban növekvő ingatlanbefektetési vállalatainak. Az alapítása óta eltelt három évben több mint egymilliárd font értékű kereskedelmi ingatlan tranzakciót bonyolított le.
Az eladó Plaza Centers N.V. 11 éve szórakoztató- és bevásárlóközpontok fejlesztésére specializálódott a fejlődő piacokon. Fő célterületei a fővárosok és a jelentősebb helyi központok. A Plaza Centers B.V. az izraeli Elbit Medical Imaging csoport (EMIL) leányvállalata. Az EMIL-t a tel-aviv-i értéktőzsdén és a New-York-i NASDAQ-on is jegyezik.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia







