Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Túlteljesítette az uniós hulladékhasznosítási célt a Recomplex
Tavaly 390 ezer tonna hulladékot gyűjtött be a Recomplex Egyesülés által koordinált nyolc nonprofit kft., ez a mennyiség 13 százalékkal haladja meg az uniós előírásokban szereplő elvárást - mondta az egyesülés sajtótájékoztatóján Balatoni Henrik igazgatósági elnök kedden Budapesten.

A szemét miatt kerülünk az uniós bíróság elé
Nyilvántartási díjat kell fizetni a csomagolószerek után a cégeknek
Tovább erősítenék a szelektív hulladékgyűjtést
Jövőre csak állami vagy önkormányzati cég végezhet hulladékgazdálkodást
Viharos szelek az új termékdíj-tervezet körül
Drágulhatnak az élelmiszerek a tervezett hulladékgazdálkodási szabály alapján
A begyűjtött anyag döntő többsége csomagolási hulladék volt, a teljes mennyiség begyűjtése 8,3 milliárd forintba került a múlt évben - tette hozzá Viszkei György igazgatósági tag.
A Recomplex Kezelést Koordináló Szervezetek Egyesülését 2010-ben hozta létre a begyűjtéssel foglalkozó nyolc cég, amelyek hét típusú hulladékot - csomagolási-, gyógyszer-, növényvédőszer-, elektronikai-, akkumulátor és elem, valamint gumi hulladék - gyűjtenek be. Az országban egy év alatt 4,6 millió tonna hulladék keletkezik összesen.
Az egyesülés tagjai közül az Öko-Pannon Nonprofit Kft. foglalkozik a csomagolási hulladékok begyűjtésével, ebből tavaly 334 ezer tonnát vett vissza. Az uniós kötelezettség a keletkező mennyiség 56 százalékának a begyűjtése, a tény 61 százalék volt. A társaság 5,3 millió embert ér el a szelektív gyűjtő helyeivel, a gyűjtőpontokra évi 54 ezer tonna hulladékot helyeznek el.
A Körkoor Nonprofit Kft. gyűjti vissza a gumiabroncsokat, ebből 2.260 tonnát vett vissza 2010-ben. Ennek háromnegyedét az újrafutózó cégek vásárolták meg.
Jelentőseb mennyiség - 24 ezer tonna - kerül visszagyűjtésre még elektronikus hulladékból, itt a hasznosítási arány 85 százalék.
A Recomplex versenyt hirdetett a tagjaival kapcsolatban álló mintegy 4 ezer cégeknek, a cél az, hogy azok - létszámarányosan - minél több hulladékot gyűjtsenek össze, és adjanak tovább.
MTI

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia







