Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Túlteljesítette tavalyi értékesítési célját az AAA Auto
Az AAA Auto eladásai 24 százalékkal nőttek tavaly az utolsó három hónapban az egy évvel korábbihoz képest, az értékesítés 2010 egészében felülmúlta a tervezettet, miután több autót adtak el, mint 2009-ben - közölte a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.

Járműpiac: stagnál az értékesítés
MGE: 5-10 százalékkal nőhet évente a járműpiac a jövőben
Jó üzlet a Ferrari: a Bank Centerbe költözik a budapesti szalon
Lengyelországba és Nagy-Britanniába viszik az Astra gyártását
Újabb autóipari beszállítót avattak Kecskeméten
Jelentősen visszaesett a használt autók forgalma
Az egyik legnagyobb térségbeli használtautó-kereskedő hálózat összesítve 9.914 kocsit adott el 2010. utolsó negyedévében: ebből 7.017-et Csehországban, 17 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, és 2.897-et Szlovákiában, ahol ennél jóval nagyobb, 45 százalék volt a növekedés. Magyarországon 2009-ben megszüntette tevékenységét a cég.
A negyedik negyedév rekord mértékű növekedése azért is figyelemre méltó a cég közleménye szerint, mert az év utolsó hónapjaiban hagyományosan gyenge a kereslet a használt autók iránt.
A társaság közleménye azt is kiemeli, a fellendülés májusban kezdődött, azóta a havi értékesítési adatok mindegyike felülmúlta az előző évit.
Az év egészében az AAA Auto 39.531 darab használt autót értékesített, ami 2009-hez képest több mint 7 százalékos növekedés.
Ezzel a társaság túlteljesítette a 2010-re kitűzött célt, mert az volt a terv, hogy 2010-ben az egy évvel korábbival azonos, vagy valamivel kevesebb autó fognak eladni.
MTI

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









