Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Tűzszünetet ajánlott állítólag a horvát kormány a Molnak
Független üzleti elemzés elkészítését javasolja az INA-ról a horvát kormány a Molnak, mint legnagyobb részvényesnek, és egyelőre mindkét fél tartózkodna a további részvényvásárlásoktól - értesült a horvát kormányhoz közeli forrásokból egy horvát energetikai portál.
Az energetika-net.com úgy tudja: a horvát kormány tárgyalócsapata azt javasolta a Molnak, hogy készíttessenek független piaci elemzést a horvát olajcégről, mielőtt folytatják a részvényesi kapcsolatokról szóló tárgyalásokat. A horvát kormánynak és a Molnak egyaránt érdeke ugyanis, hogy pontos képet kapjanak arról, vajon a 2003-ban és 2009-ben kötött megállapodások alapján eddig milyen eredmények születtek. A tervek szerint elsősorban az elmúlt öt üzleti évet vizsgálnák.
Ez az elemzés szolgálhatna alapul a tárgyalások folytatására, amelyet a kormány a vállalatirányítás átalakítása érdekében kezdeményezett, de a jövőbeni stratégiai és fejlesztési tervek meghatározására is alkalmas lenne. A kormány azt is javasolta, hogy amíg nem tisztázódnak a körülmények, a jelenlegi tulajdonosi szerkezet fenntartása érdekében mindkét fél tartózkodjon a további részvényvásárlásoktól. A portál értesülése szerint a Mol várhatóan pozitív választ ad a kezdeményezésre, mert mindig is hangsúlyozta együttműködési szándékát. Az INA legnagyobb tulajdonosa, a magyar Mol 47,47 százalékot birtokol a társaság papírjaiból, míg a horvát kormány részesedése 44,84 százalék.
A Mol az MTI kérdésére kedden közölte, a horvát kormánnyal való tárgyalások folyamatát, illetve azok az egyes elemeit nem kommentálja.
MTI

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









