Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Ügyféljelöltek, melyek csak bajjal járnak
Az üzletkötés során gyakran önmagunk ellenségei vagyunk, amikor olyan partnerekre fecséreljük az időnket, akiktől semmit nem várhatunk. Eközben más, pénzt hozó ügyfelekre esetleg nem jut kellő figyelem.
A salesjob és az mfor.hu értékesítéssel foglalkozó sorozata ezúttal a hatékony működési elvekre hívja fel a figyelmet. Ahhoz ugyanis, hogy a lehető legtöbbet adhassuk el, nem kell a lehető legtöbb ügyféljelöltnek eladnunk, aki csak szembe jön velünk az utcán. Csak annak adjunk el, akiről TUDJUK, hogy szüksége lehet termékünkre/szolgáltatásunkra. De ami ennél is fontosabb. Felejtsük el a továbbiakban ügyféljelöltünket, ha az alábbiak közül bármelyike is jellemző rá:
1. Megígéri, hogy 13.00-ra bent lesz az irodában, de nem jön el a tárgyalásra.
2. Vállalja, hogy felkészíti a döntéshozót, majd kiderül, hogy nem készítette fel, nem adta oda neki bemutatkozó anyagunkat.
3. Vállalja, hogy visszahív, és nem hív vissza.
4. Nem válaszol kérdéseinkre
5. Vesztegeti az időnket: 2-3 hét után, amikor sikerül elérnünk az ügyféljelöltet közli, amit már korábban is tudott: nincs pénze a szolgáltatásunkra, termékünkre.
6. Nagyképű,
7. Udvariatlan,
8. Valótlant állít-hazudik,
9. Nem kellemes társaság,
10. Mindent jobban tud nálunk,
11. Nem hallgat ránk.
A vásárlókat keressük tehát, akik vesznek tőlünk, nem pedig, akiknek mi akarunk eladni!
Forrás: Salesjob

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia







