BKV: tatai és szigetbecsei cég nyerte a milliárdos tendert


Összesen 1,22 milliárd forintból újítja fel több mint 500 busz motorját a BKV - derül ki a szerdai Közbeszerzési Értesítőből. Vagyis átlagban egy busz 2,36 millió forintból újítható fel, ami lényegesen olcsóbb, mint újat venni, holott már évek óta tény, hogy a közlekedési vállalat járműveinek 80 százaléka megérett a cserére. Mfor.hu-háttér.

Tatai és szigetbecsei cég kezében a buszfelújítási biznisz

Még májusban írt ki közbeszerzést a BKV összesen 517 darab busz motorjának felújítására, a tender eredményhirdetése a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. Ennek alapján a 138 DAF-motor, az 57 MAN-motor és a 28 darab Perkins Phaser-motor felújítását a tatai Perfekt Motorfelújítás Kft. nyerte meg, míg a szigetbecsei Draspó-Tempó Autó és Szolgáltató Kft. 294 darab Rába-motort újíthat fel.

Lean menedzsment tréning

A négy szerződés összértéke 1,22 milliárd forint. A 138 DAF-motor 750 millió forintból újulhat meg, vagyis egy erőforrás generálja 5,4 millió forintba kerül. Jóval olcsóbban vállalata a szigetbecsei cég a Rába-motorok javítását, hiszen majdnem 300 buszmotort 267 millió forintért csinálnak meg, vagyis az átlagár egymillió forint alatt lesz. A MAN-motorral működő járművek esetében a BKV 205 millió forintot fizet az 57 motor felújításáért, míg a 28 Perkins Phaser erőforrás felújítása 34 millió forintból kijön.

A BKV járműparkját vizsgálva kiderül, hogy a közlekedési vállalatnak összesen 692 Rába-motoros Ikarus-busza van, ezeknek majdnem a fele megújulhat a most megkötött szerződés értelmében. DAF-motorral 335 jármű közlekedik Budapesten, ezeknek is majdnem a fele esik át nagygenerálon, míg a 41 Perkins Phaser motorral közlekedő midibuszból a szerződés értelmében 28-at újítanak fel.

Újak kellenének, de nincs pénz

Évek óta téma a BKV-nál új buszok beszerzése, azonban eddig nem sikerült erre forrást találni. A közlekedési vállalat már 2010 elején úgy nyilatkozott az mfor.hu kérdésére, hogy az állományban lévő 1377 busz 69 százaléka (949 darab) selejtérett, öt százaléka (66 darab) pedig túlfuttatott. Nagy részük - költségtakarékossági okokból - nem kapta meg az élettartam meghosszabbításához szükséges nagyjavításokat, valamint nem teljesíti az akadálymentesség kritériumát és a legújabb környezetvédelmi előírásokat.

Ön szerint Sell vagy Buy? Nyomjon gombot az mfor traderen!

Leginkább az átlagban már több mint húsz éves, Ikarus 200-as családba tartozó buszokkal van baj, amelyek mintegy felét adják a BKV buszparkjának, de lassan eljár az idő a mintegy ötszáz darab, 400-as családba tartozó jármű felett is, amelyek átlagéletkora már tavaly meghaladta a 14 évet.

A Rába sem feltétlenül hoz megváltást

Sokan abban bíztak, hogy majd a Rába fog új buszokat gyártani megfizethető áron a BKV-nek, hiszen a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) a héten jelentette be, hogy nyilvános vételi ajánlatot tett a járműgyártó részvényeire. A 815 forintos részvényenkénti árfolyammal számolva a teljes társaság 10,1 milliárd forintért kerülhet állami tulajdonba, de ebből 1,7 milliárd "házon belül" mozog a költségvetés és a Nyugdíj és Adósságcsökkentő Alap között.

A kormány aztán már kedden lehűtötte a kedélyeket, hiszen Fónagy János, az NFM politikai államtitkára sajtótájékoztatóján kiemelte: egy buszgyár évi 10-12 ezres kapacitás felett kifizetődő, azonban a hazai igény mindössze 600-800 darab évente. Az államtitkár hozzátette: azt elképzelhetőnek tartja, hogy a Rába beszállítóival közösen egy összeszerelő-üzemet épít fel hazánkban, de teljes buszgyártás nem lenne kifizetődő.

Beke Károly

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
85 éves az Unicum újjáélesztője85 éves az Unicum újjáélesztője

A héten volt 85 éves Zwack Péter, aki a rendszerváltáskor újjáélesztette az Unicum márkanevet. A legendás italt 1790 óta gyártják, azonban a második világháború után államosították a családi céget, akkor két Unicum versenyzett, az eredetit Olaszországban gyártották. Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata ezúttal a legendás magyar családi vállalkozást mutatja be.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.