Új értékesítési igazgató a MagNet Banknál


Dakó Andrea a MagNet Bank új értékesítési vezetője, aki tizenhét év banki és két év civil vezetői tapasztalattal júniustól a pénzügyi felelősségvállalás építésében vállal szerepet.

Dakó Andrea tizenhét évet dolgozott a legnagyobb hazai és nemzetközi bankoknál, az utóbbi két évben pedig a WWF természetvédelmi szervezet fundraising tevékenységét építette, és a Föld Órája projektet vezette. Idén júniustól a MagNet Bank értékesítési igazgatója. Hitvallása szerint a társadalmi felelősség kiterjesztése a pénzügyekre kulcsfontosságú.

Dakó Andrea 1973-ban született Szegeden, diplomáit banki informatikából és nemzetközi projektmenedzsmentből szerezte. Munkáját az OTP Bank Csongrád megyei Igazgatóságánál kezdte, ahol 8 év alatt a pénzügyi tanácsadás minden területén sikeressé vált.

Karrierje Budapesten folytatódott 2000-ben, a Budapest Banknál. Itt először értékesítési vezetőként lakossági, kis-és középvállalati ügyfélkör építésével foglalkozott, majd a jelzáloghitelezési terület folyamatfejlesztésével bízták meg. Átfogó termék- és folyamatismereti tudását Andrea végül területi vezetőként mélyítette el, és tizennégy budapesti fiók értékesítését menedzselte, vezető szerepet vállalva a fióknyitási stratégia kidolgozásában.

2006-ban az újonnan megalakult Allianz Bank hálózatirányítását bízták rá, hatáskörébe tartozott minden ügyfélszolgálati terület, a banki fiókhálózattól a call centeren át a központi panaszkezelésig, valamint a cash management. Részt vett a bank növekedési stratégiájának kidolgozásában, munkájával a biztosítói-banki szinergia megteremtésében ért el jelentős hatásokat.

2008-tól a Raiffeisen Bank lakossági üzletágvezető helyetteseként a stratégiai partnerkapcsolatok kerültek feladatai középpontjába. Ezt az irányultságot vitte tovább a civil szektorba, amikor 2009 áprilisában a WWF Magyarország csapatához igazolt. Andrea ezzel egy régóta dédelgetett álmát váltotta valóra: több mint tíz év önkéntes munkával szerzett tapasztalatát és üzleti szemléletmódját egy nemzetközi civil szervezet fundraising területének megerősítésében kamatoztathatta.

A WWF MAgyarországnál elért eredmények közül arra a legbüszkébb, hogy az elmúlt évek kedvezőtlen piaci körülményei között is jelentős mértékben növelte a szervezet vállalati támogatóinak és magán adományozóinak számát. Az általa kidolgozott CSR stratégia eredményeként a WWF az első hazai civil szervezet, amely GRI alapú fenntarthatósági jelentésben számol be érintettjeinek a felelős működéséről és törekvéseiről.

A MagNet Bank frissen kinevezett értékesítési igazgatójaként az értékesítési területért, a fiókhálózatért és a hálózati hitelosztályért felel.

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
85 éves az Unicum újjáélesztője85 éves az Unicum újjáélesztője

A héten volt 85 éves Zwack Péter, aki a rendszerváltáskor újjáélesztette az Unicum márkanevet. A legendás italt 1790 óta gyártják, azonban a második világháború után államosították a családi céget, akkor két Unicum versenyzett, az eredetit Olaszországban gyártották. Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata ezúttal a legendás magyar családi vállalkozást mutatja be.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.