Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Új értékesítési vezetőt nevezett ki az Avaya
Michael Bayer az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Ázsia) régió értékesítési és operatív elnökeként csatlakozott az Avayához.
Michael BayerBayer feladata a régió vezetése, illetve a folyamatos kapcsolattartás az ügyfelekkel az Avaya Egységes Kommunikációs rendszereinek, Kontaktcenter és IP telefonos megoldásainak sikeres megvalósítása érdekében, áll a társaság közleményében.
Bayer a Motorolától érkezett az Avayához, ahol az európai, közel-keleti és afrikai régió vállalati és mobil üzletág alelnökeként és ügyvezető igazgatójaként dolgozott. Bayer szintén tagja volt a Motorola globális irányító bizottságának.
Bayer korábban a Cisco Systems-nél és a T-Mobil-nál töltött be jelentős szerepet, majd a Symbol Technologies-hez csatlakozott. A Symbol Technologies-nél, melyet 2007-ben vásárolt fel a Motorola, ügyvezető igazgatóként és területi alelnökként dolgozott.
További karrier híreket Egyről a kettőre rovatunkban olvashatnak.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









