Új éves csúcsra emelkedett az index pénteken


A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 572,28 pontos, 2,48 százalékos emelkedéssel, 23.632,05 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 17,3 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Az index új éves csúcsra emelkedett pénteken, az előző csúcsot február 7-én érte el a BUX, akkor 23.610 pont volt.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az MTI-nek elmondta: a jó nemzetközi hangulat húzta felfelé a magyar piacot is. Elmondta, valamennyire kockázatvállalóbb lett a világ. Külföldön pozitív az ország megítélése, ezt mutatja a forint euróval szembeni erős árfolyama.

Erősödött, és nagyjából egy évvel ezelőtti árfolyamára tért vissza a forint a főbb devizákkal szemben pénteken, a bankközi devizapiacon. Péntek délután negyed ötkor az eurót 265,46 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a csütörtök délutáni 266,30 forint után.

A Mol 720 forinttal, 3,00 százalékkal 24.700 forintra erősödött, 4,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 194 forinttal, 3,49 százalékkal 5.745 forintra nőtt, forgalmuk 8,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,17 százalékkal 591 forintra emelkedett, forgalma 630,1 millió forint volt.

V. Lean Fórum

Idén már ötödik alkalommal kerül megrendezésre az országos Lean Fórum – Versenyképességi Konferencia.

A rendezvényen ismét találkozik egymással a Lean szakma számos meghatározó hazai szakembere.
Jöjjön el és ismerje meg, hogy világ vezetői vállalatai, hogyan használják a "Lean" filozófiát és módszereket vállalatuk versenyképességének és hatékonyságának javítására.

További információ

A Richter papírok árfolyama 945 forinttal, 2,42 százalékkal 39.940 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 150,1 millió forintos forgalom mellett 280 forinttal, 1,40 százalékkal 20.225 forintra erősödött.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.942,62 ponton zárt pénteken, ez 9,52 pontos, 0,49 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

A BÉT áruszekciójában az euro búza elszámoló ára nem változott, augusztusra továbbra is 49.400 forint.

A malmi búza az augusztusi határidőre 1.000 forinttal drágult, így 48.000 forint.

A takarmánykukorica ára négy lejáratra is emelkedett: májusra 2.000 forinttal, 56.500 forintra, júliusra 1.850 forinttal, 56.500 forintra, novemberre 710 forinttal, 46.510 forintra, decemberre pedig 500 forinttal, 46.500 forintra.

A napraforgó ára vegyesen változott: októberre 2.000 forinttal, 111.000 forintra emelkedett, míg novemberre 800 forinttal, 110.700 forintra mérséklődött a termény ára.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
85 éves az Unicum újjáélesztője85 éves az Unicum újjáélesztője

A héten volt 85 éves Zwack Péter, aki a rendszerváltáskor újjáélesztette az Unicum márkanevet. A legendás italt 1790 óta gyártják, azonban a második világháború után államosították a családi céget, akkor két Unicum versenyzett, az eredetit Olaszországban gyártották. Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata ezúttal a legendás magyar családi vállalkozást mutatja be.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.