Legkésőbb novemberben megnyílik Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb plázája a Kerepesi úton. A komplexum a saját megoldások miatt kapta az új generációs jelzőt. Mfor.hu háttér.
Novemberre készen lesz(Forrás: MTI)
"Október végén, november elején nyitja meg kapuit az Arena Pláza Mall" - nyilatkozta lapunknak Vadas Vera, a fejlesztésért felelős Plaza Centers pr-igazgatója.
Azt is sikerült megtudnunk, hogy mit rejt a titokzatos "új generáció" jelző, amivel az Arena Plázát illetik. A beépített alapterület több mint 180 ezer négyzetméter, amelyből bruttó 68 ezer
négyzetmétert hasítanak ki a kiskereskedelmi üzletek (közel 200 bolt). Ezek az arányok jóval nagyobbak, mint az eddig épített bevásárlóközpontok esetében.
Világmárkák találkozója
Emellett az üzletek mixe is különleges. Több olyan márka is képviselteti majd magát, amely eddig még nem volt jelen Magyarországon. Az új generációs jelzőre utal az úgynevezett
"áruház az áruházban" megoldás is, amelyet a Peek&Cloppenburg 4600 négyzetméteres, kétszintes üzletének kialakításakor alkalmaznak. (Belső látványtervet szerkesztőségünk nem kapott, de
példaként a 2001-ben nyílt Mammut II. bevásárlóközpontban üzemelő kétszintes Libri-könyváruházat említhetjük.)
A hazánkban márciusban debütált klasszikus áruházlánc első üzletében nem vonultatott fel világmárkákat, azonban az ígéretek szerint az új egységből már nem fognak hiányozni a Versace, a
Paul & Shark vagy a Joop modelljei sem. A pr-igazgató szerint az áruházon kívül is találkozhatunk majd olyan brandek üzleteivel, amelyekért eddig Ausztriába kellett utazni.
A zömében már bérlőre talált boltok többségébe azon nemzetközi láncok költöznek, amelyek már jelen vannak a konkurens plázákban is. Így a jövőben a Kerepesi út környékén lakóknak nem kell
messzire zarándokolniuk a Zara, a H&M, a C&A, a Lacoste vagy a Tommy Hilfiger ruhadarabokért sem.
Ugyan a komplexum alapterülete nagyobb a megszokottnál, az üzleteké nem feltétlenül. "A termékkínálattól és a bérlői igényektől függ, hogy mekkora
területen nyílnak a boltok" - magyarázta Vadas Vera. Hozzátette: nem határoztak meg minimum méretet, ami alatt ne lehetett volna bérbevenni a helyiségeket.
Annyi bizonyos, hogy a Tesco tízezer négyzetméteren nyitja meg hipermarketjét, így eggyel bővül a belváros közeli nagy alapterületű üzleteinek száma. Kelet-Európa legnagyobb mozikomplexuma pedig
13 ezer négyzetméteren mintegy négyezer filmrajongót vár majd.
A mozitermek egyike a jelenleg létező legkorszerűbb háromdimenziós mozitechnológiával, az Imax-szal (Image Maximum) fog működni. Ennek létrehozására és üzemeltetésére a Cinema City
Internationalnek kizárólagos joga van a régió több államában, így Lengyel- és Csehországban, Bulgáriában, Romániában és Magyarországon is. A terem belmagassága majdnem 19 méter, a vászon 24
méter széles és 18 méter magas lesz. A jegyek pedig mintegy húsz százalékkal kerülnek majd többe, mint egy hagyományos terem esetében.
Változott a beruházó
hirdetés
A Kerepesi úti beruházást eredetileg a terület korábbi tulajdonosa, a Bouygues építőipari vállalat kívánta megvalósítani. Végül a francia cég a Plaza Centersnek
értékesítette a tervrajzot a telekkel együtt.
A Bouygues addig óriási energiát fektetett az üzletbe: az 1998-ban a Nemzeti Lóverseny Kft.-vel kötött megállapodás értelmében teljes egészében felújította a Kincsem Parkot.
A Plaza Centers, amely 1996 óta van jelen a régióban, még ugyanebben az évben megnyitotta a Duna Plázát, s mára mintegy 23 bevásárló- és szórakoztatóközpontot működtet Kelet-Közép-Európában.
Nevüket fémjelzi a Hajógyári-szigetre tervezett Álomsziget nevű beruházás is, amelyet előreláthatólag 2012-ben adnak át.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.