Elkészült a holland-magyar érdekeltségű DBH Group 400 millió forintból megépített ipari létesítménye a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolcán, a komplex üzleti szolgáltatásokkal és nemzetközi befektetésekkel foglalkozó csoport bázisát Rober Milders a Holland Királyság budapesti nagykövete és Ódor Ferenc (Fidesz), a megyei közgyűlés elnöke adta át szerdán.
A Miskolchoz közeli Felsőzsolca ipari parkjában DBH Innovációs és Ipari Központ névvel létesített ipari bázist a tizenhat évvel ezelőtt alapított, holland DBH.
A társaság a város határában lévő ipari parkban 3200 négyzetméternyi területen gyártó, illetve logisztikai bázist, irodákat hozott létre, és kiegészítő innovációs háttértámogatást biztosít partnereinek. A 400 millió forintos beruházáshoz a DBH az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-magyarországi Operatív Program pályázatán csaknem 170 millió forintot nyert. A cégcsoportnak ez a negyedik magyarországi beruházása.
Erdei Sándor, a DBH Group vezérigazgatója elmondta: az üzleti és befektetési szolgáltatások piacán egyedi üzletmodelljéről ismert DBH Hollandiában, Magyarországon, Szlovákiában és Romániában van jelen, Magyarországon Budapesten, Debrecenben, és most már Felsőzsolcán működtet bázist. A rotterdami, a budapesti, a debreceni, a kassai és bukaresti iroda szoros együttműködésének köszönhetően ezidáig számos befektetést hajtottak végre az adott országban, illetve a régiókban.
Fő profiljuk az üzleti szolgáltatások nyújtása partnereiknek, másrészt infrastruktúra biztosítása, harmadsorban pedig kockázati tőke kihelyezése hazai és nemzetközi kis- és középvállalkozásokhoz.
A vezérigazgató közölte: ez utóbbi projektjük most indul 5 milliárd forintos alappal.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.