Új kelet-európai értékesítési vezért kapott a British Airways


Január 2-i hatállyal Anna Chmelíková tölti be a British Airways magyarországi, cseh-, és szlovák irodájának értékesítési igazgatói posztját. Anna Chmelíková (34) az értékesítési terület mellett az adott országok marketing tevékenységét is igazgatja majd.

Az új igazgató kinevezésével a légitársaság nemcsak Magyarországon, de regionális szinten is erősíteni kívánja üzleti pozícióját közös marketing és értékesítési stratégiák kidolgozása révén valamint az egyes országokban sikeresnek bizonyult tevékenységek regionális szintű alkalmazásával.

Anna Chmelíková öt éve dolgozik a társaságnál, pályafutását marketing executive pozícióban kezdte Csehországban. Később a légitársaság Közép-Kelet-Európáért, valamint a Mediterrán térségért felelős Regionális Marketing Koordinátor pozícióját töltötte be. Mielőtt megkapta kinevezését, a vállalat cseh és szlovák képviseletének közös értékesítési igazgatója volt. Széleskörű tapasztalattal és ismeretekkel rendelkezik a légitársaság kereskedelmi és marketing tevékenységének irányítása terén, mivel korábbi pozícióiban már számos pán-európai kampány megvalósítását irányította és felügyelte.

Chmelíková 1997-ben szerzett diplomát a Kelet-Bohemia Egyetem bölcsész karán, angol szakon. Az új igazgató szabadidejében elsősorban sportol, olvas és mozi szenvedélyének hódol, de ezen túlmenően, kihasználva a légitársaság által nyújtotta utazási lehetőségeket, szívesen ismerkedik Ausztrália kultúrájával és hagyományaival is.

Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:
Ismét megelőzte a Ryanair a British Airways-t
Ismét a GE nyerte a BA 2,6 milliárdos karbantartási pályázatát
Hatszáz menedzserét rúgja ki a British Airways




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.