Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Új képzési rendszer: nem lesznek elkallódott gyerekek
Többek között az általános iskolát követő lemorzsolódás csökkentését, a 10. osztályos kortól köthető tanulószerződéses rendszer átalakítását és kiterjesztését, valamint OKJ képzések megszüntetését tervezi a kormány – derül ki a Nemzeti Munka Tervből. Mfor.hu-háttér.
Több száz képzés egy helyen.
A szakképzés átalakítására vonatkozó elképzelések, a duális rendszer víziója és az ezeket szükségessé tévő indokok már tavaly nyáron említésre kerültek a Nemzetgazdasági Minisztérium egyik sajtótájékoztatóján (lásd: Megvan, honnan lehet egymillió munkahelyet létrehozni). A konkrétumokra azonban egész idáig kellett várni, hiszen a Széll Kálmán Terv erre vonatkozó része is csak elképzeléseket tartalmazott (lásd: Reform az oktatásban: az állam és a piac fog diktálni). Csütörtökön viszont végre nyilvánosságra került a Nemzeti Munka Terv, melynek egyik fejezete ezt a részt taglalja.
Az elsődleges és legfontosabb célja a kormánynak a foglalkoztatottság növelése, ehhez azonban a munkaerő-piaci kereslet és kínálat egyensúlyát kell megteremteni. Ugyan az oktatás és a képzés majdani átszervezésével a piaci igényeknek megfelelő álláskeresők kerülhetnek a piacra, többségük közmunkásként lehet foglalkoztatva.
BofA: a konvergenciaprogram révén "biztonságosan" 3 százalék alatt lehet a hiány
NFÜ: gyors ütemben halad az uniós források kiírása
Januártól fizethetünk az államnak a bankolásért
Matolcsy: nem lesznek további adóemelések
Matolcsy továbbra is jobban adóztatná a bankokat
Kinek mennyire fog fájni jövőre az útdíj?
Jönnek a fiatal munkavállalók
"A kétkezi munka leértékelődött, egyes ágazatokban szakmunkáshiány alakult ki, egyre többen szereztek a munkaerőpiac által nem igényelt szakképesítést, vagy szakmai végzettség nélkül hagyták el az iskolarendszert. Az egyes iskolatípusokban (szakiskola, szakközépiskola, gimnázium) tanulók számának alakulása igazolja, hogy a képzési szerkezet torzult" – magyarázza a Terv.
Az általános képzés után a tanuló választhatja a mindössze 3 éves szakiskolát továbbtanulás céljából, ahol a 10. évfolyamtól kezdve tanulószerződéssel alkalmazva szerezhetne gyakorlatot valamilyen egyházi, nonprofit vagy költségvetési szerveknél. A kismunkásokat a gazdasági szektorban tevékenykedő gyakornokokéhoz hasonló juttatások és kedvezmények illetnék meg.
A 7.-8. évfolyamtól kezdve egy újfajta pályaorientációt szeretne a kormány működtetni, és egy szakmatanulás hasznosulását mérő pályakövetési rendszer kialakítását is tervezi. Ezektől azt remélik, hogy a nyomon követésnek köszönhetően az egyén nem kényszerül pályakorrekcióra, vagy pályaelhagyásra, hiszen a rendszerből szerezhető információk révén a megfelelő iskola megfelelő képzésére jelentkezhetnek majd.
Nem kell tanári végzettség
A beiskolázás szakágazatonként történik majd, hiszen a kormány a létrehozott ágazati szakbizottságok mintájára maximum 23 területet alakítani ki. Változásnak tekinthető az is, hogy abban az esetben, ha bizonyos szakoktatókból hiány lenne, az iskola meghatározott időre eltekinthet a pedagógus végzettség meglététől. A leendő tanárnak azonban vállalnia kell évi 30 óra pedagógia továbbképzésen való részvételt a pedagógus végzettség megszerzéséig.
Híd-program
A tanulási gondokkal küzdő, esetleg kortársaitól tudásban lemaradt gyerekek számára a felzárkóztatást a Híd-program fogja biztosítani. Ilyenre általános iskola előtt és annak befejeztével is lesz lehetőség. A kiscsoportos felzárkóztatással megakadályoznák, hogy az alapfokú képzést követően ne legyen olyan nagymértékű a lemorzsolódás. Így csökkenhet a 9. és 10. osztályokban tapasztalható sikertelenség is, hiszen az előbbi esetében 25-30 százalékos, addig a 10. évfolyamon átlagosan 15-17 százalékos a bukási arány. Bár arról nincsenek adatok, hogy az átalakítástól milyen mértékű mérséklődést várna a kormány az oktatást elhagyó, évismétléssel szembenéző diákok arányát illletően.
Megszűnő képzések
Az OKJ-n belül a kormány egyes képzések összevonását vagy akár teljes kivezetését is szeretné megvalósítani. Utóbbira azok esetében lehet számítani, amelyeken az elmúlt években nem volt oktatás. Így az egymásra épülő, a részképzések valamint az egyes elágazások megszűnése történhet.
Székely Sarolta
mfor.hu

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









