Új magyar gyártású trolibusz robbanhat be a piacra



A jelenleg is zajló bécsi közlekedési kiállításon mutatták be annak a csuklós trolibusznak a prototípusát, amelyet a magyar Auto Red Controll (ARC) Kft., a Szegedi Közlekedési Kft. (SZKT) és a cseh Cegelec fejlesztett ki a közelmúltban, tudta meg az mfor.hu. A teljes egészében alacsonypadlós, Skoda-motorral felszerelt jármű első körben a szegedi tenderen méretteti meg magát, később pedig más hazai városokban, illetve Közép- és Dél-Európában is betörne a piacra. Ha ez sikerül, akkor megindulhat a sorozatgyártás – addig be kell érni a prototípussal, amely fél év múlva tűnhet fel a Tisza-parti város utcáin.

Bécsben már beköszöntBécsben már beköszönt

Magyar járművel is találkozhatott az a gyanútlan érdeklődő, aki kilátogatott a napokban zajló nemzetközi Mobilitás és Városi Tömegközlekedés Kiállításra Bécsben. A terepet uraló, világhíres MAN-, Scania- vagy éppen Volvo-buszok mellett ugyanis a B-pavilon egyik, kissé eldugott sarkában helyet kapott egy hazai kötődésű csuklós troli, az SZKT-ARC 187 prototípusa is.  

Magyar gyártmány, cseh segédlettel

Mint azt Dózsa Gábortól, a Szegedi Közlekedési Kft. (SZKT) ügyvezető igazgatójától megtudtuk, az SZKT-ARC három cég koprodukciójában készült. A szigethalmi székhelyű, buszgyártásra szakosodott Auto Rad Controll (ARC) Kft. készítette a troli vázát, a cseh Cegelec a hajtásrendszert adta, az SZKT pedig a jármű koncepcióját dolgozta ki és elvégezte az összeszerelést.

Liptai Árpád, az ARC Kft. ügyvezetője a prototípus kifejlesztésének költségét nem kívánta közölni. Kérdésünkre annyit azért elárult, hogy a típushoz kapcsolódó kiadások jóval alacsonyabbak voltak az átlagosnál, hiszen a troli a Szombathelyen, Debrecenben és Egerben már közlekedő ARC 187-es busz átalakított változata.


A technikai részletek közül érdemes kiemelni, hogy az új troli háromtengelyes, száz százalékban alacsonypadlós, 41 ülő- és 88 állóhellyel rendelkezik, és Skoda-motor hajtja. Az utastér teljes egészében klimatizált, az elektromos fűtőberendezés az ülések alatt kapott helyet, az utastérbe pedig lépcső nélkül, közvetlenül lehet belépni.  

Túl az ötvenen

Az ARC Kft. 2005 óta gyárt buszokat, az ötvenedik darab a közelmúltban készült el. Itthon Szombathelyen, Debrecenben, Egerben, valamint Miskolcon és környékén van jelen buszaival, külföldön még nem vetette meg a lábát. 2008-ban az árbevétele mintegy 1,2 milliárd forintot tett ki, amelynek nyolcvan százaléka járműgyártásból származott. A Bécsben bemutatott jármű a cég történetének első trolija.

Szegeden már ringbe szálltak

Bár az SZKT-ARC-ból jelenleg még csak a prototípus készült el, Liptai Árpád bízik abban, hogy hamarosan a sorozatgyártás is megkezdődhet. Ennek érdekében a cég indulni kíván a hazai városok által kiírt pályázatokon is. Első lépésben - a Cegeleccel együttműködve -  benyújtotta ajánlatát az 1,3 milliárd forint keretösszegű, tíz troli beszerzésére kiírt szegedi tenderen, amelyen az információink szerint orosz hátterű Trans Alfa Elektro Nyrt.-vel kell majd megküzdenie, tudtuk meg Nemes Szilviától, a Szeged Pólus Fejlesztési Nonprofit Kft. kommunikációs főmunkatársától.

A jelentkezési határidő június 9-én járt le, az eredményhirdetésre pedig elvileg június 26-án kerül sor. Könnyen elképzelhető azonban, hogy a forintban kiírt tendert végül érvénytelenítik, és helyette újat hirdetnek. A győztes cégnek egyébként a szerződéskötéstől számított két éven belül kell majd leszállítania a járműveket. 


Ami a külföldi terjeszkedési lehetőségeket illeti, az ARC-ok elsősorban a közép- és dél-európai piacot célozhatják meg eséllyel – "elérhető áruk és a kelet-európai troliknál jobb minőségük" miatt, tette hozzá az SZKT ügyvezetője.              

Még idén tesztelhetjük

A prototípus egyébként valószínűleg az SZKT kötelékébe fog kerülni, és - Dózsa Gábor állítása szerint - mintegy fél év múlva már utazhatnak is rajta a szegediek. A beszerzési árat az ügyvezető nem kívánta közölni, annyit azonban megjegyzett, hogy a piaci ár alatt jutnak majd hozzá a járműhöz.         

Érdekesség, hogy Magyarországon csuklós trolibuszt utoljára, még a múlt század végén az Ikarus gyártott - az a cég, amelyből a mostani fejlesztést koordináló, 1989-ben alapított ARC Kft. kivált.

Wéber Balázs

Menedzsment Fórum





Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
Raiffeisen: a kormányzati cikk-cakkok rángatják a gazdaságot Raiffeisen: a kormányzati cikk-cakkok rángatják a gazdaságot

Az elmúlt két évet hatalmas lendülettel vitte végig a gazdaságpolitika, igazán aktív időszak áll mögöttünk - olvasható a Raiffeisen Bank heti elemzésében. A szakemberek félidőben próbáltak mérleget vonni a kormány eddigi tevékenységéről.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.