Új magyar szoftver: idegenvezető lesz a mobiltelefonból


Három éven belül egymillió előfizetőt szeretne elérni és a mobil utazási piac kiemelkedő szereplőjévé akar válni a GPS City Guide Kft. a Pocket Guide elnevezésű alkalmazásával, amely mobilon elérhető GPS alapú "hangséta-szolgáltatást" kínál.

Rétai Martin, a társaság alapítója és ügyvezetője az MTI-nek elmondta: az alkalmazás úgy vezet végig egy-egy városon, mint egy idegenvezető. Az alkalmazás egyszerűen használható, csupán követni kell a Pocket Guide térképen megjelenő útvonalat és az elhangzó hangutasításokat. Menet közben rögzíthetők az élmények feljegyzések, képek és videó filmek formájában, ezekből a Pocket Guide akár látványos, 3D-s, épületek között játszódó filmet is tud készíteni, amelyet aztán a Facebook közösségi oldalon meg is lehet osztani a barátokkal. Jelenleg 6, de márciusra már 17 európai városban lesznek elérhetők a különböző hosszúságú és tematikájú túrák - tette hozzá.

A GPS pozíció alapján az alkalmazás hangnavigációval végigvezet a kiválasztott túrán és a látványosságok megközelítésekor automatikusan hallhatóvá válik az információ, a látogató a túra bármely szakaszán tájékozódhat nem csak a nevezetességekről, de a környéken lévő éttermekről és kávézókról is.

Rétai Martin elmondta: tudomásuk szerint ennyire komplex mobil utazási szolgáltatás még nem létezik a piacon.

A projekt 2009-ben indult, 2010 második felében a Finext Startup kockázati tőkealappal egy 1,5 millió eurós befektetésről írtak alá megállapodást.  Az alkalmazás az iPhone-on és a Nokia okostelefonjain működik, de áprilistól egy harmadik platformon, az Androidos operációs rendszer alatt is használható lesz.

Az iPhone-os alkalmazást eddig több mint 30 ezren töltötték le, megállapodást akarnak kötni mobiltelefon gyártókkal és szolgáltatókkal, hogy minden eladott okostelefonon ott lehessen az alkalmazás. Ezt a programot bárki letöltheti különböző turisztikai, szállodai, légitársasági foglalási oldalakról, ami önmagában is komoly turisztikai promóciót jelent az ebben részvevő városoknak és úti céloknak.

A következő egy évben a Pocket Guide a magyarországi és nemzetközi terjeszkedésre, főleg az európai piac meghódítására koncentrál.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
Raiffeisen: a kormányzati cikk-cakkok rángatják a gazdaságot Raiffeisen: a kormányzati cikk-cakkok rángatják a gazdaságot

Az elmúlt két évet hatalmas lendülettel vitte végig a gazdaságpolitika, igazán aktív időszak áll mögöttünk - olvasható a Raiffeisen Bank heti elemzésében. A szakemberek félidőben próbáltak mérleget vonni a kormány eddigi tevékenységéről.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.