Sejtműködést regeneráló polarizáltfény-terápiás rendszert dolgozott ki Fenyő Márta biofizikus, a Bioptron lámpa és általában a polarizáltfény-terápia feltalálója, és Klein Péter egy magyar fejlesztő csapattal, írja a Napi Gazdaság.
hirdetés
Ennek eredményeképpen született meg a Sensolite orvostechnikai eszköz. A berendezés segítségével az emberi test teljes felületére kiterjeszthető a polarizált fény. A kezelési eljárás jelentősen serkenti az immunsejtek aktivitását, fokozva a vörösvérsejtek oxigénmegkötő és oxigénmegtartó képességét. A Sensolite alkalmazási spektruma a közérzetjavítástól a hétköznapi panaszokon és általános egészségügyi problémákon át az egészen súlyos betegségekig terjed.
A polarizáltfény-terápia - a közzétett ismertetés szerint - hatásosan alkalmazható megelőzésként, általános közérzetjavító célokra, valamint az állóképesség növelésére. A készülék tesztelésében eddig több száz ember vett részt orvosi felügyelet mellett, akiknek a gyógyulása vagy állapotának jelentős javulása állítólag igazolja az eljárásban rejlő rendkívüli lehetőségeket, írja a Napi.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.