Új munkaügyi csomag: akár 6 hónapos próbaidő is lehet


Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a munkaügyi módosító csomagot, amely több ponton is megváltoztatja a Munka törvénykönyvét (Mt.), így például a heti munkaidőt, a próbaidőt, valamint a szabadság kiadását.

"Az egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények jogharmonizációs célú módosításáról" című, az Országgyűlés honlapján megtalálható törvényjavaslatból kiderül: véglegesítenék azt a - válság miatt eredetileg csak az idei év végéig hatályban lévő - szabályt, amely szerint a rendes munkaidő mértékének átmeneti csökkentése miatt fel nem használt munkaórák hosszabb időre átcsoportosíthatók úgy, hogy később a munkavállalók heti 44 órát is dolgozhatnak, heti 40 órára járó bérért.

A kormány tervei szerint a közszférában alkalmazott megoldáshoz hasonlóan, akár 6 hónapos próbaidőt is kiköthetne a munkaadó, de csak akkor, ha erre a munkáltatónál hatályos kollektív szerződés felhatalmazást ad.

A szabadságot a módosító javaslat szerint kettőnél több részletben csak a munkavállaló kérésére lehet majd kiadni.

A kormány a törvény sürgős tárgyalását kezdeményezte, a Mt.-t érintő módosítások a tervek szerint július elsején lépnének hatályba.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
Raiffeisen: a kormányzati cikk-cakkok rángatják a gazdaságot Raiffeisen: a kormányzati cikk-cakkok rángatják a gazdaságot

Az elmúlt két évet hatalmas lendülettel vitte végig a gazdaságpolitika, igazán aktív időszak áll mögöttünk - olvasható a Raiffeisen Bank heti elemzésében. A szakemberek félidőben próbáltak mérleget vonni a kormány eddigi tevékenységéről.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.