Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Új műszaki vezérigazgató-helyettes az Albacompnál
2008. szeptember 15-től Egervári Dénes (33) tölti be az Albacomp Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettesi pozícióját. Elődje, Szajkó György közös megegyezéssel távozik a vállalattól.
Egervári DénesEgervári Dénes 2007-ben csatlakozott az Albacomphoz, mint üzletfejlesztési igazgató. 2008. szeptembertől ő felel a cég IT technológiai, rendszerintegrációs, szerviz és menedzselt IT megoldások üzletágaiért. Feladata az IT stratégia és a hatékony vállalati struktúra kialakítása az általa vezetett területeken, áll a társaság közleményében.
Dénes 1998-ban végzett a Budapesti Műszaki és Gazdaság Tudományi Egyetemen, mint okleveles villamosmérnök. 2004-ben mérnök-közgazdász szakoklevelet szerzett, a Budapesti Közgazdasági és Államigazgatási Egyetemen, majd 2007-ben a Central European University, M. Sc. In IT Management diplomáját szerezte meg.
A szakember az Albacomp előtt az Unilever Magyarország, Horvátország és Szlovénia rendszermérnöke, majd a hálózat és szerverüzemeltetési csoport vezetője. Csoportja felelt a cég számítógép-hálózatának, szerver operációs rendszereinek, adatbázisainak és SAP bázis rendszerének üzemeltetéséért és fejlesztéséért.
További karrier híreket Egyről a kettőre rovatunkban olvashatnak.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









