Új nagyvállalati vezetőt nevezett ki a Canon


Pataki Tamás személyében új nagyvállalati vezetőt nevezett ki a Canon, a szakember a pozíciót 2010. július 19-én vette át. munkáját.

Pataki TamásPataki Tamás

A Canon Hungária Kft Pataki Tamást nevezte ki a Canon nagyvállalati és nemzetközi ügyfeleinek hazai kereskedelmi vezetői pozíciójába. A szakember villamosmérnökként végzett a Kandó Kálmán Műszaki főiskolán 1994-ben, majd a Novadata Rt.-nél helyezkedett el, ahol kereskedelmi rendszerekkel foglalkozott. 2000-ben a Tech Data Rt.-hez csatlakozott, ahol Microsoft termékmenedzser, majd később Retail Expert munkaköröket töltött be.

Pataki Tamás 2002-ben csatlakozott a Canon Hungária Kft. csapatához, ahol nyolc éven keresztül a Canon dokumentumkezelő üzletágának (DMS) vezetői pozícióját töltötte be, és az üzletágat nemzetközi szinten is elismert piacvezető pozícióba emelte. A szakember a Canon Hungária Kft. nagyvállalati és nemzetközi ügyfeleinek hazai kereskedelmi vezetőjeként (Corporate and International Channel Manager) 2011. július 19.-én kezdte meg munkáját. Az új feladatkör a kiemelt nagyvállalati és kormányzati ügyfelek, továbbá a Canon nemzetközi szerződésekkel rendelkező ügyfeleinek támogatását, illetve ezen ügyfélkörnek a bővítését jelenti.

Pataki Tamás 38 éves, kétgyermekes családapa.

További karrier híreket menedzserekről az mfor.hu Menedzserek rovatában olvashatnak.

Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.