Fiatal kutatók és legfeljebb néhány éve bejegyzett, kifejezetten innovációval foglalkozó mikro- és kisvállalkozások támogatására hirdet pályázatot "5let 2008" címen a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH).
A pályázat elsősorban a fiatal feltalálók ötleteinek gyártási fázisba juttatását kívánja segíteni. Az innovatív ötletek elbírálásánál elsődleges helyen szerepelnek az üzleti szempontok. A jelentkezőknek pályázatukban az ötlettől a termékig tartó folyamat főbb lépéseit kell bemutatniuk, és meg kell becsülniük a várható összköltséget is. Az NKTH a pályázat eredményeként új munkahelyek létrejöttére is számít.
A három lépcsőből álló pályázat első, tervezési fázisában a feltalálóknak olyan szintre kell eljutatniuk találmányaikat, amelyen megítélhetővé válik az üzleti hasznosíthatóság. Ebben a szakaszban indulhat el a szabadalmi eljárás is a Magyar Szabadalmi Hivatalnál.
A második, demonstrációs fázis célja, hogy a kutatások olyan k+f eredményre jussanak, amelyek iparjogvédelmi oltalomhoz vezethetnek.
A projekt folytatása esetén, a sikeresen befejezett második szakasz eredményeire lehet gazdasági társaságot alapítani vagy üzleti hasznosításába másik gazdasági társaságot bevonni.
hirdetés
A pályázóknak ekkorra kell elkészíteniük a prototípusokat is, amelyekkel megmutathatják a találmányok működését.
A harmadik, kipróbálási fázis lehet a leghosszabb szakasza a pályázatnak. A termék gyártási fázisba juttatása miatt ekkor már a feltalálóknak kötelező létrehozniuk egy vállalkozást, vagy csatlakozniuk egy legfeljebb néhány éve bejegyzett és kifejezetten innovációval foglalkozó mikro- vagy kisvállalkozáshoz. A legfeljebb két éves szakasz végén születhet meg a termék végleges gyártási és értékesítési terve.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.