Új rekord a magyar légiforgalmi irányításban


Rekordmennyiségű, 3.255 légi járművet kezeltek egy naptári nap alatt a magyar légiforgalmi irányítók 2010. augusztus 1-jén - közölte a HungaroControl.

Az eddigi legforgalmasabb nap 2008. augusztus 2. volt, akkor 2.944 gép közlekedett a magyar légtérben, tehát a mostani rekord 10,5 százalékos növekedést jelent.

A gazdasági válság következtében a 2009-es évet a magyar légtéren átrepülő és a Ferihegyen fel- és leszálló forgalom tekintetében is visszaesés jellemezte 2008-hoz képest, az idén azonban már növekedés tapasztalható: a HungaroControl szakemberei 2010 júliusában már összesen 77.163 repülőgépet kezeltek, ami 2,1 százalékos bővülés 2009 júliusához képest.

Ezzel az Eurocontrol statisztikája szerint a légi forgalom nagyságát tekintve Magyarország az európai országok között az igen előkelő 12. helyet foglalja el - áll a közleményben.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.