Új csomaggal turbóznák fel Ferihegy forgalmát


Januári hatállyal új, az eddiginél kedvezőbb tarifacsomagot hirdet a légitársaságok számára a Budapest Airport (BA). A vezetés reményei szerint a változtatás nyomán ismét növekszik majd az elmúlt időszakban stagnáló utasforgalom.

Pénteken bemutatta új, 2008. január elsejétől érvényes tarifatáblázatát a BA, amely rögzíti a repülőtér leszállási, parkolási, zajvédelmi és utaskiszolgálási díjait. Az új csomag egy hároméves ösztönző rendszert is tartalmaz, amely jelentős kedvezményekkel támogatja a légitársaságokat abban, hogy új járatokat indítsanak és növeljék már létező járataik sűrűségét.

Elengedik a leszállási díjat

Az új csomag alapján ha egy légitársaság új célállomással növeli a Ferihegyről elérhető városok listáját, akkor egy éven keresztül egyáltalán nem kell leszállási díjat fizetnie, a második évben pedig ötven százalékos kedvezményben részesül. A harmadik évben - amikor a szolgáltatás már ismertté vált az utasok körében - a leszállási díj háromnegyedét kell megfizetnie.

Ennél is erőteljesebben ösztönzi a BA a hosszú távú járatok bővítését. Az első évben teljes leszállási díjmentességet kapnak a tengerentúli vagy interkontinentális járatot indító légitársaságok; a második évben hetvenöt, a harmadikban pedig ötven százalékos kedvezményben részesülnek.

Hetvenmilliós spórolás

Ha egy légitársaság heti négy alkalommal indít új járatot valamelyik európai városba Boeing 737-800-as géppel, akkor a hároméves ösztönző rendszerben közel hetvenmillió forintot takaríthat meg, állítja a BA.

Tovább nőttek a járatsűrítésre vonatkozó leszállási díj engedmények is: az első évben huszonöt helyett ötven százalékos kedvezményre jogosultak azok a társaságok, amelyek vállalják, hogy növelik már működő járataik számát.

"Új repülőtéri díjaink azokat a légitársaságokat támogatják, melyek bővítenek Ferihegyen, és hozzájárulnak a BA és a magyarországi turizmus forgalmának növeléséhez" - mondta el Dimitrios Gatsonis vezérigazgató-helyettes.

Stagnált a forgalom

A reformra annál is inkább szükség volt, mivel Ferihegyen az elmúlt egy évben stagnált az utasforgalom, sőt, a fapados piacon enyhe visszafejlődés volt megfigyelhető. Egyes légitársaságok ezt annak tudják be, hogy a BA kihasználja kétségkívül meglévő monopolhelyzetét, és túl magas díjakat szab számukra.

A problémát észlelve a repülőtér vezetése már 2006-ban beharangozta, hogy változtat a helyzeten, erre azonban – a 2007 tavaszi tulajdonosváltása miatt – csak most került sor.

Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
Raiffeisen: a kormányzati cikk-cakkok rángatják a gazdaságot Raiffeisen: a kormányzati cikk-cakkok rángatják a gazdaságot

Az elmúlt két évet hatalmas lendülettel vitte végig a gazdaságpolitika, igazán aktív időszak áll mögöttünk - olvasható a Raiffeisen Bank heti elemzésében. A szakemberek félidőben próbáltak mérleget vonni a kormány eddigi tevékenységéről.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.