Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Új szabályokkal védik a közpénzeket
Az adózás rendjéről szóló törvény 36/A paragrafusa értelmében március 1-jétől, a közpénzek védelme érdekében új felelősségi szabályok lépnek hatályba a közbeszerzésekhez kapcsolódó kifizetések során - hívja fel a figyelmet az APEH a honlapján közzétett tájékoztatóban.

Új szolgáltatás indul a lánctartozások enyhítésére
Vállalkozók bontanák a felújított gárdonyi vasútállomást
A cégek kezdeményezik a legtöbb felszámolási eljárást
Kevés cég tudja finanszírozni a vevőit
Ritkán fordulnak követeléskezelőhöz a cégek
Megüti a bokáját, aki átveri az alvállalkozóit
A nyertes ajánlattevő és az alvállalkozók, valamint a polgári jog szerinti alvállalkozók között megkötött vállalkozói szerződések alapján havonta nettó módon - azaz forgalmi adó nélkül - 100 ezer forintot meghaladó kifizetés csak akkor teljesíthető, ha a kifizetés jogosultja fel tud mutatni egy 15 napnál nem régebbi, "nullásnak" minősülő adóigazolást. A 100 ezer forintot mindig egy naptári hónapra vetítve, összesítve kell számítani. Ha tehát egy adott hónapban több részletben történik a kifizetés és csak a negyedik alkalommal lépi túl a 100 ezer forintot, az adóigazolást a negyedik kifizetésnél kell először kérni.
A rendelkezés kizárólag az ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő között a hatálybalépést követő kifizetésekre, valamint a vállalkozók (alvállalkozók) között már megkötött vagy a jövőben megkötendő szerződések alapján, 2008. március 1-jétől történő kifizetésekre vonatkozik. Tehát mindig a kifizetés időpontját, nem pedig a szerződéskötést vagy a teljesítést kell vizsgálni.
A vállalkozónak mindegyik szerződés esetén tájékoztatnia kell az alvállalkozót arról, hogy a szerződés és ennek teljesítése esetén a kifizetés a közbeszerzési felelősségi szabály hatálya alá esik. Ez utólag, a már megkötött szerződések esetén is kötelező, ha annak alapján kifizetés történik. A tájékoztatási kötelezettség elmulasztása kiemelt szankcióval jár: az adózó ekkor kifizetésenként a kifizetés összegének 20 százalékáig terjedő mulasztási bírsággal sújtható.
Amennyiben az alvállalkozó a kifizetés előtt nem tud "nullásnak" minősülő együttes adóigazolást bemutatni, azaz tartozása van, a vállalkozó az adóhatóság intézkedéséig visszatartja a kifizetést az igazolásban feltüntetett köztartozás erejéig. Amennyiben ezt nem teszi, a kifizetés erejéig egyetemlegesen felel az alvállalkozó köztartozásáért. Ha az adóigazolás tartozást mutat, az adóhatóság a végrehajtás szabályai szerint haladéktalanul intézkedik a követelés lefoglalásáról. A vállalkozó a követelés lefoglalását követően mentesül az egyetemleges felelősség alól.
Az eljárás során megkövetelt adóigazolás tartalmazza mind az állami adóhatóságnál, mind a vámhatóságnál fennálló köztartozást vagy annak hiányát. Az igazolás iránti kérelmet elegendő az állami adóhatóságnál előterjeszteni, ezután az adóhatóság megkeresi a vámhatóságot és beszerzi az igazolás kiállításához szükséges adatokat. A kifizetéshez igényelt igazolás illetékmentesen kérhető, az igazolás iránti kérelem pedig elektronikus úton is beszerezhető. Az igazolás kiállítására az ügyintézési határidő nyolc nap.
Amennyiben a kifizetésre kapcsolt vállalkozások között kerül sor, a közbeszerzések közvetlen megvalósításában részt vevő mindegyik kapcsolt vállalkozás a kifizetés összegéig egyetemlegesen felel azon kapcsolt vállalkozás kifizetés időpontjában fennálló köztartozásáért, amelynek a kifizetést teljesítették. Azon kapcsolt vállalkozásokra, amelyek a közbeszerzés megvalósításában nem vesznek részt, az egyetemlegesség nem vonatkozik.
A fenti szabályokat - ideértve a tájékoztatási kötelezettséget - a közbeszerzési törvény szerinti ajánlatkérő, illetve a nevében eljáró más személy és a nyertes ajánlattevő között létrejött szerződésekre is alkalmazni kell, azzal az eltéréssel, hogy az ajánlatkérőt nem terheli a visszatartási kötelezettség az ajánlati vagy a teljesítési biztosítékra, illetőleg az ajánlatkérőnek egyetemleges felelőssége nem keletkezik.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









