Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Új tendert írnának ki hulladéklerakójukra a kétpóiak
A kétpói regionális hulladéklerakót építtető, önkormányzatok alkotta konzorcium a létesítmény kivitelezési szerződésének felmondását kezdeményezi a környezetvédelmi és vízügyi minisztériumnál, hogy megszűnjön az eredeti építővel több hónapja tartó időhúzó vitája - közölte a testület ügyvivői tanácsának alelnöke, Boldog István.

A szemét miatt kerülünk az uniós bíróság elé
Nyilvántartási díjat kell fizetni a csomagolószerek után a cégeknek
Tovább erősítenék a szelektív hulladékgyűjtést
Jövőre csak állami vagy önkormányzati cég végezhet hulladékgazdálkodást
Viharos szelek az új termékdíj-tervezet körül
Drágulhatnak az élelmiszerek a tervezett hulladékgazdálkodási szabály alapján
Az alelnök emlékeztetőül elmondta: több szakértői vélemény szerint a 24 település kommunális hulladékának befogadására hivatott, 2005 szeptemberére megépült hulladéklerakó építője, a portugál Mota Engil cég a depóniateret nem az előírásoknak megfelelően alakította ki. Több hónapos vita után remény volt arra, hogy a kivitelező elismeri és kijavítja 6 millió euróért elkészült lerakó hibáit, az erről szóló nyilatkozatra azonban mindeddig hiába vártak a települések, és most elfogyott türelmük.
"A kezdeményezéstől azt várjuk, hogy a környezetvédelmi minisztérium hozzájárulása kimozdítja az ügyet a holtpontról, és a szakmai hiányosságok megszüntetése után végre üzembe helyezhető lesz a létesítmény" - fogalmazott Boldog István.
Arra az újságíró kérdésre, hogy miből tudják finanszírozni az új munkákat, azt válaszolta: a kifizetések során több mint 200 millió forintot korábban már visszatartottak, és ez a pénz várhatóan elegendő lesz a számlák kiegyenlítésére.
Ugyanakkor augusztus elején újabb jogi fordulat történt a tavaly szeptemberben felavatott, ám a mai napig nem üzemelő kétpói regionális hulladéklerakó történetében: az eredetileg illetékes kunszentmártoni építési hatóság hatáskör hiányára hivatkozva megszüntette a létesítmény használatbavételi eljárásának lefolytatását, és az ügyet átadta a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnek.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia







