2006. november elsejétől Anton Borodikhin tölti be a Xerox Magyarország Kft. ügyvezető igazgatói posztját. A regionális vezető felelőségi és hatáskörébe tartozik a világcég hazai, szlovén és horvát leányvállalatának irányítása.
hirdetés
Anton Borodikhin
A felsőfokú matematikai végzettségű, üzleti diplomával is rendelkező szakember korábban a Xerox több mint 100 országot felölelő nemzetközi csoportjának (Xerox International Group, XING)
üzletfejlesztési igazgatójaként dolgozott.
Anton Borodikhin szerint hazánkban is egyre nagyobb igény mutatkozik a színes nyomtatás és másolás iránt, és a korábbi tintasugaras technológiát ma már a vevők jobb minőséget produkáló, olcsóbban
működtethető, és egyre kedvezőbb áron megvásárolható lézerberendezésekre cserélik. Továbbra is egyre nagyobb igény mutatkozik a több tevékenységet (nyomtatást, másolást, faxolást, szkennelést) akár
egyszerre is elvégző multifunkciós rendszerek iránt.
Az új vezető célja, hogy irányítása mellett a közel 200 főt foglalkoztató magyarországi vállalat további sikereket érjen el a dokumentumkezelési piac minden szegmensében. Az új ügyvezető kiemelt
feladatának tekinti a Xerox regionális stratégiai céljainak megvalósítását, a vevői és ügyfél-elégedettség növelését, a munkavállalók motiváltságának és elkötelezettségének erősítését. A Xerox
Magyarország Kft. jövőre ismét bevételeinek kétszámjegyű növelését tűzte ki célul.
További kinevezésekkel és távozásokkal kapcsolatos híreket talál Egyről kettőre rovatunkban.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.