Új üzletágigazgató az Albacompnál


2008 februárjától Gyimesi Áron tölti be az Albacomp Zrt. kiemelt ügyfelekkel foglalkozó üzletágának igazgatói posztját.

Gyimesi ÁronGyimesi Áron

A szakember feladata olyan hosszú távú, stratégiai partnerség kiépítése Magyarország vezető vállalataival, amelyekben helyet kap a székesfehérvári cég teljes – elsősorban hardverekből és szolgáltatásokból álló – portfóliója.

Gyimesi Áron korábban a Unitis Rendszerház ZRt. kereskedelmi igazgatójaként tevékenykedett, ezt megelőzően különböző kereskedelmi pozíciókat töltött be a Synergon Informatika Nyrt.-nél, illetve az Iqsoft Rt.-nél, áll a társaság közleményében.

Gyimesi áron (34) közgazdasági diplomáját a Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán szerezte, majd a Pécsi Tudomány Egyetem és Middlesex University Business School MBA képzését végezte el.

További karrier híreket Egyről kettőre rovatunkban olvashatnak.

Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
Raiffeisen: a kormányzati cikk-cakkok rángatják a gazdaságot Raiffeisen: a kormányzati cikk-cakkok rángatják a gazdaságot

Az elmúlt két évet hatalmas lendülettel vitte végig a gazdaságpolitika, igazán aktív időszak áll mögöttünk - olvasható a Raiffeisen Bank heti elemzésében. A szakemberek félidőben próbáltak mérleget vonni a kormány eddigi tevékenységéről.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.