Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Új vezetők a K&H-nál
Peter Roebben veszi át a K&H Bank HR és hitelkockázati divíziójának szenior ügyvezető igazgatói pozícióját 2010. június 1-től. Bartel Puelinckx-t, a K&H Bank jelenlegi HR és hitelkockázati vezetőjét a cseh CSOB pénzügyi vezetőjévé nevezték ki. A K&H országcsapata, melynek tagja lesz Peter Roebben is, újabb taggal bővül június elején, Luc Cool lesz a K&H kockázatkezelési vezetője.
Peter Roebben a Leuveni Egyetem jogi szakán diplomázott, majd a Vlerick Business School-ban szerezett MBA fokozatot. A KBC Csoporthoz 1991-ben a nemzetközi trénercsapat tagjaként csatlakozott. 1992. és 1994. között a KBC londoni kirendeltségének belga részlegét vezette, majd 1994. és 1998. között a KBC madridi képviseleti irodáját irányította, ahol a spanyolországi, portugáliai és andorrai üzleti fejlesztésért felelt. 1998-ban visszatért a KBC brüsszeli központjába, ahol a nemzetközi nagyvállalatok divíziónál, a nemzetközi vállalati ügyfelek kapcsolattartójaként dolgozott. 1999 decemberében Franciaországba került, hogy átvegye a KBC helyi vállalati banki üzletágának vezetését. 2005 áprilisában nevezték ki a prágai CSOB vállalati banki üzletág ügyvezető igazgatójává. Peter Roebben 2010. június 1-től a K&H bank HR és hitelkockázati divízióját vezeti, mely pozícióban Bartel Puelinckx-et váltja, akit május 1-től a cseh CSOB pénzügyi vezetőjének neveztek ki. Peter Roebben egyben a K&H Csoport országcsapatának is tagja lesz.
A KBC felülvizsgálta kockázat- és tőkekezelési modelljét, és az egyes tagvállalatoknál független kockázatkezelési vezetőt nevez ki. 2010. június 1-i hatállyal a K&H kockázatkezelési vezetőjévé Luc Cool-t nevezte ki, aki szintén a K&H országcsapatának is tagja lesz.
Luc Cool az Antwerpeni Egyetemen a vállalati gazdaságtan területén szerzett mesteri fokozatot. A KBC Központban 1989-ben kezdte pályafutását, ahol a megtakarítási termékek részlegnél termékmenedzserként helyezkedett el. 1991-től két éven át a belga KBC lakossági banki területénél dolgozott helyettes régióvezetőként, majd 1993-től 1996-ig a marketing vezetője volt. 1996-ban a KBC Központ vállalati agrárhitelezés igazgatója lett, 2001-ben pedig kinevezték szenior termékmenedzsernek, ahol fő feladata a hitelkockázat-kezelési eszközök fejlesztése volt. Luc Cool 2002. óta a KBC Csoport Befektetői Kapcsolatok vezetőjeként dolgozik, ahol a tőkepiacok, valamint globális érték- és kockázatkezelés területén szerzett értékes tapasztalatokat. 2006-ban elfoglalta az ügyvezető igazgatói pozíciót, mely minőségben a Befektetői Kapcsolatok területet felügyeli.
További karrier híreket az mfor.hu Menedzserek rovatában olvashatnak.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









