Új vezetőket nevezett ki Magyarországon a BT


A BT (British Telecom) magyarországi szolgáltató központja (ROC) jelentős növekedésének köszönhetően több vezetőségi bejelentést is tett a közelmúltban, amelyek a magyarországi központ új szerepét fémjelzik a BT globális szolgáltató szervezetén belül.

Faragó AndorFaragó Andor

Faragó Andort nevezték ki a vállalat magyarországi regionális (európai) szolgáltató központjának ügyvezető igazgatójává, amely pozíciót Ferenczi Tamástól vett át. Az ügyvezetői pozícióban Faragó Andor végzi a budapesti és debreceni szolgáltató központok “egy szervezeti egységként” való irányítását. „A központ bővülése folytatódik – terveim között szerepel a szervezetfejlesztés, valamint meglévő és új funkcióink, üzleti területeink fejlesztésének, növekedésének támogatása helyi szakértelemmel és nem utolsó sorban, az elmúlt évek során szerzett piaci tapasztalatokkal. Szeretném továbbra is fenntartani és tovább növelni a szolgáltató központ jó hírnevét és elismertségét a cégen belül és kívül egyaránt, és a lehető legjobb munkahellyé tenni kollégáim számára” – mondta el az új ügyvezető.

Faragó Andor 2004-ben csatlakozott a BT-hez a szerződés-menedzsment terület közép-kelet-európai vezetőjeként (Head of Contract Management C&EE), majd ezt követően mostani kinevezéséig a szolgáltató központ valamint az annak keretein belül működő funkciók felépítéséért és fejlesztéséért felelős igazgatója (Implementation and Transition Director) volt. A BT-t megelőzően a Siemensnél dolgozott a szakember, ahol hagyományos majd mobil távközléssel foglalkozó ágazatoknál gazdasági vezetőként karrierje dinamikusan haladt előre. Az informatikai és kommunikációs hálózatok divízióban gazdasági munkatársként kezdte pályafutását, majd négy évvel később már a Siemens Mobile Networks ágazat gazdasági vezetője lett.

Faragó Andor a szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola nemzetközi kereskedelem szakán szerzett közgazdasági diplomát. Angolul és németül beszél. Házas, két gyermeke, egy fia és egy lánya van.

Ferenczi TamásFerenczi Tamás

Ferenczi Tamást nevezték ki a vállalat nemzetközi szolgáltató központjának vezérigazgatójává, közvetlen felettese a BT globális szolgáltató központok tevékenységéért felelős alelnöke. A kinevezéssel Ferenczi Tamás a BT európai, közel-keleti és afrikai szolgáltató központi tevékenységéért felel.

Mostani pozícióját megelőzően a BT budapesti és debreceni székhelyű regionális szolgáltató központjának vezetőjeként Tamás feladata volt a központ versenyképes műszaki és szervezeti tényezőinek kiépítése Magyarországon, munkahely-teremtés és az üzleti funkciók létrehozása és sikeres működtetése céljából. A központ ma sikeresen működik, budapesti és debreceni helyszínein 600 embert foglalkoztat.

Ferenczi Tamás 1999-ben csatlakozott a BT-hez műszaki igazgatóként. Később a BT gyorsan növekvő közép-kelet-európai régiós műszaki és szolgáltatási igazgatójává lépett elő, majd ezt követően 2004 és 2007 között a BT regionális ügyfélkapcsolati és hálózat-üzemeltetési igazgatójaként tevékenykedett.
 
BT-hez való csatlakozása előtt Ferenczi Tamás az Ericsson szoftvertervező mérnöke, illetve a Motorola értékesítési vezetője volt. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett villamosmérnöki diplomát, továbbá tanulmányokat folytatott a Karlsruhei Műszaki Egyetem Távközlési Intézetében is.

2009-ben és 2010-ben Ferenczi Tamás a Magyar Európai Üzleti Tanács elnöke, illetve a Magyar Outsourcing Szövetség és a magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara elnökségi tagja volt. 2010. március 15-én a Magyar Köztársasági érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki a szoftvertervezés és a szolgáltató központ fejlesztés területén végzett munkájának elismeréseként. Ferenczi Tamás folyékonyan beszél angolul és németül. Nős, három fiúgyermek édesapja.

További karrier híreket menedzserekről az mfor.hu Menedzserek rovatában olvashatnak




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
Raiffeisen: a kormányzati cikk-cakkok rángatják a gazdaságot Raiffeisen: a kormányzati cikk-cakkok rángatják a gazdaságot

Az elmúlt két évet hatalmas lendülettel vitte végig a gazdaságpolitika, igazán aktív időszak áll mögöttünk - olvasható a Raiffeisen Bank heti elemzésében. A szakemberek félidőben próbáltak mérleget vonni a kormány eddigi tevékenységéről.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.