Új vonalakon futnak decembertől a Flirtök és a Talentok


Decembertől a Budapest-Győr szakaszra csoportosítja át a Stadler Flirt motorvonatokat a MÁV Start Zrt., a szintén új Bombardier Talentok egy részét pedig a későbbiekben nemzetközi forgalomban veti majd be, tudta meg az mfor.hu. A december 9-től életbe lépő menetrend további újdonsága, hogy a dél-alföldi régióban is bevezetik az ütemes menetrendet.

Új utakonÚj utakon (Mfor-montázs)

A jelek szerint az eddigieknél "nívósabb szakaszokra" csoportosítja át a közelmúltban vásárolt új vonatainak nagy részét a MÁV. Az eddig a Budapest-Pusztaszabolcs vonalon közlekedő Flirt-vonatok december 9-től Budapest és Győr között közlekednek majd, személyvonatként.

Flirt: már három vonalon

Igaz, késő tavaszra - az újabb FLIRT-ök érkezésével - egy részüket visszarendelik eredeti helyükre, azaz összesen három vonalon - Budapest-Győr, Budapest-Székesfehérvár és a Budapest-Pusztaszabolcs között - utazhatunk majd velük, mondta el az mfor.hu kérdésére Guthyné Molnár Mária, a MÁV-Start Zrt. technológiai üzemeltetési főosztályának technológiai vezetője.

Késik a menetrend

Az új menetrend hétfőn került nyomdába, azonban - nyomtatott formában - várhatóan csak december 13-án, azaz életbe lépése után négy nappal lesz elérhető a nagyközönség számára, mondta el Guthyné Molnár Mária. Igaz, elektronikus formában már most megtekinthető a MÁV Start és a MÁV honlapján.

Információink szerint a harminc Flirtből a Stadler eddig 21-et szállított le a MÁV-nak, a maradék kilenc szerelvény  pedig folyamatosan, 2008 márciusáig érkezik meg a vasúttársasághoz. A harminc vonatért a MÁV 144,6 millió eurót fizetett a Stadlernak, és a nyáron újabb harminc Flirtre adott le rendelést, 141,6 millió euró értékben. (Ez csak a beszerzési ár, amihez hozzájönnek még a karbantartási és egyéb költségek.) Utóbbiak várhatóan 2009-ig kerülnek majd a vasúttársaság birtokába.

Talent: irány Bécs és Pozsony!

Szintén új vonalakon fogják bevetni a 2006 eleji "gyorstenderen" vásárolt tíz darab Talentot, amelyek első három "példánya" idén februárban állt forgalomba a Budapest–Tatabánya–Oroszlány szakaszon. A Bombardier szerelvényei decembertől Győr-Hegyeshalom és Győr-Rajka viszonylatban közlekednek majd, a későbbiekben pedig az EU-régiós vonatok egy része is Talent lesz, ha "a MÁV-nak sikerül megállapodnia az osztrák vasúttal (ÖBB)" - mondta el kérdésünkre Guthyné Molnár Mária. Információink szerint a Talentok Győr-Bécs és Győr-Pozsony között futnak majd.

Belföldi változások

A Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon Mosonmagyaróvár kiszolgálására új InterCity vonatpár közlekedik a reggeli órákban Budapestre, délután pedig vissza. Budapest-Győr között kétórás ütemben közlekednek a hagyományos gyorsvonatok az elővárosi közlekedéssel összhangban. A Dombóvár-Gyékényes vonalon megszűnik a Kapos InterCity. A Budapest-Miskolc szakaszon korábban közlekedik a Hernád IC. Újra fut majd a Kraszna InterCity Budapest és Debrecen között, a Latorca InterCity-vel egyesítve. A Budapest-Békéscsaba vonalon az IC-, illetve gyorsvonatok ütemszerű közlekedése jobb csatlakozást biztosít a szárnyvonalakhoz. A budapesti elővárosi forgalomban a Budapest-Komárom-Győr útvonalon óránként közlekednek új motorvonatok.

Forrás: MTI

Az ÖBB egyébként nemrég jelentette be, hogy 17 új Talentot vásárol 76 millió euróért. A vasúttársaság a szerelvényeket 2008. december és 2009. májusa között kapja majd meg, és szintén az osztrák-magyar határátlépő forgalomban kívánja őket bevetni. Mint ismert, a tíz Talentért a MÁV annak idején 44 millió eurót fizetett.

Az év végéig emellett forgalomba áll az utolsó felújított német személyszállító kocsi is. A korábban a német vasút hálózatán közlekedő szerelvények lízingeléséről még 2006 áprilisában kötött szerződést a MÁV. A háromszáz kocsi szintén a dunántúli vonalakon teljesít szolgálatot.

Csökkent a MÁV utasforgalma


A december 9-től érvényes új menetrend alkalmából tartott sajtótájékoztatón Guthyné Molnár Mária azt is bejelentette, hogy a dél-alföldi vonalakra is kiterjesztik az integrált ütemes menetrendet (ITF). Elmondása szerint a 2006 decemberében az ország keleti felének jelentős részén, valamint a Budapest-Esztergom és a Budapest-Győr-Bécs vonalon bevezetett ITF beváltotta a hozzá fűzött reményeket: az érintett vonalakon 31 százalékos többletbevételt ért el a vasúttársaság.

Igaz, a MÁV utasforgalma - köszönhetően az idei, összességében csaknem negyven százalékos jegyáremeléseknek - még ezzel együtt is visszaesett, közölte kérdésünkre a főosztályvezető. Konkrét adatokkal nem szolgált, annyit azonban elárult, hogy a legnagyobb csökkenés a Dunántúlon következett be, ahol egyébként legkorábban csak 2008 decemberétől vezetik be az ITF-et.

A főosztályvezető újságírói a kérdésre elismerte, hogy jövőre éves szinten az ideinél némileg kevesebb, egymillió-kétszázezer (naponta átlagosan 3200) személyszállító vonatot közlekedtet majd a MÁV, ez azonban szerinte összességében nem jelent teljesítmény-csökkenést.

12 vonal veszélyben

Ami a mellékvonalakat illeti, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a feketelistára került 38 szakaszon ugyanazt a vonatmennyiséget rendelte meg, mint tavaly. Igaz, 12-nél a közszolgáltatás megrendelése csupán március elsejéig szól. Esetükben december 9-től vonat- és buszközlekedés is lesz majd – hasonló "menetrendi fekvéssel".

A GKM mind a vonatokon, mind a buszokon utasszámlálást fog végezni, s az adatok összehasonlítása alapján dönti el, hol érdemes az országos hálózat keretén belül fenntartani a vasúti személyszállítást, tette hozzá Guthyné Molnár Mária.    

Wéber Balázs

Menedzsment Fórum 




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
Raiffeisen: a kormányzati cikk-cakkok rángatják a gazdaságot Raiffeisen: a kormányzati cikk-cakkok rángatják a gazdaságot

Az elmúlt két évet hatalmas lendülettel vitte végig a gazdaságpolitika, igazán aktív időszak áll mögöttünk - olvasható a Raiffeisen Bank heti elemzésében. A szakemberek félidőben próbáltak mérleget vonni a kormány eddigi tevékenységéről.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.