Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Újabb bázist nyitott Erdélyben a Wizz Air
Megnyitotta harmadik romániai bázisát Temesváron (Bukarest és Kolozsvár után) a Wizz Air, Kelet-Közép-Európa legnagyobb diszkont légitársasága - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményben.
Ez sorban a tizedik Wizz Air bázis a régióban. A bázison egyelőre egy vadonatúj Airbus A320-as repülőgép állomásozik. A légitársaság öt új járatot indított a mai naptól a meglévő három mellé, így jelenleg Rómába, Londonba (Luton), Dortmundba, Milánóba (Bergamo), Barcelonába, Párizsba (Beauvais), Valenciába és Velencébe (Treviso) indít járatokat Temesvárról, ezzel a megye legnagyobb útvonalválasztékát kínálva az utazni vágyóknak.
A jelen expanzió annak a tervnek a része, amely szerint a cég idén megduplázza méretét Romániában. A vállalat februárban 34 százalékos piaci részesedés mellett átvette a piacvezető szerepet a diszkont légitársasági szektorban Romániában.
Ezzel egyidőben Váradi József vezérigazgató Prágában arról beszélt, hogy a már bejelentett egy Airbus A320-as repülőgép mellé - amit a cég a júniusi bázisnyitás kapcsán helyez Prágába - júliusban megérkezik a következő új repülőgép. A kapacitásbővítés lehetőséget teremt arra, hogy növeljék a sűrűséget a légitársaság római, brüsszeli, párizsi és eindhoveni járatain, illetve beindítsák a madridi, malmöi és nápolyi járatokat a cseh fővárosból. További két új járat még az elkövetkezendő hetekben bejelentésre kerül. A cég egyébként már megkezdte a közel hetven fős cseh hajózó személyzetének felvételét.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









