Újabb beruházásokat támogatna a kormány


A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium több mint két tucat befektetés egyedi kormánydöntéssel történő vissza nem térítendő támogatására tett ajánlatot, ezek közül több már szerződéskötési fázisban van - közölte Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára.

Garamhegyi Ábel a - dél-koreai Hankook-kal aláírt támogatási szerződés nyilvánosságra hozásával kapcsolatban szervezett - sajtótájékoztatón elmondta: a konstrukció megalkotása, 2003 óta 43 cég kapott összesen 80 milliárd forint nagyságrendben vissza nem térítendő állami támogatást 7-8 évre elhúzva úgy, hogy az államháztartás számára a megtérülés bőven ezen az időn belül van. A megtérülésbe nem számították bele a beszállítókat és a generált háttéripart sem - tette hozzá.

Kezdetben tíz évre, most öt évre kötik a szerződéseket, amelyekben a kötelezettségvállalásokat tekintve nincs jelentős különbség. A monitoring a szerződés ideje alatt tart: helyszíni ellenőrzésekkel, folyamatos jelentés alapján és alkalmanként meglepetésszerű helyszíni vizsgálattal bizonyosodnak meg arról, hogy a cég betartja a szerződéses kötelezettségeit. Szankciót még nem kellett egyetlen esetben sem alkalmazni.

Garamhegyi Ábel elmondta: az egyedi kormánydöntés alapján született állami támogatási szerződésekkel kapcsolatban az Európai Unió még egyetlen esetben sem emelt kifogást. Ez annak is köszönhető, hogy a konstrukció bevezetése előtt már tisztázták az unió illetékeseivel a részleteket.

A Hankook támogatásával a kormány olyan egyedi döntést hozott, amely egyértelműen nemzetgazdasági jelentőségű - hangsúlyozta az államtitkár. A beruházás nagyságrendje, és a már megkezdett termelés érzékelhető változásokat mutat a statisztikai adatokban is - jegyezte meg az államtitkár. Hozzátette: a Hankook kivitele a tervezett összes kapacitás üzembe helyezése után meghatározó lesz az export-mérlegben.

MTI/Menedzsment Fórum 




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.