Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Újabb gyászos évet jósol a magyar piacon a Richter vezére
"Kiváló export, elszomorító belföld" - ezzel a szlogennel summázta Bogsch Erik vezérigazgató a Richter 2007-es évét. Várakozásai szerint a trend idén sem változik majd: míg a FÁK piacokon további jelentős bővülés várható, addig Magyarországon az idei 14 százalékos mínusz után jövőre újabb öt százalékkal csökkenhetnek majd a bevételek. 2008 legnagyobb akciója a cégnél a Polpharma-házasság lesz, ennek a szinergiahatásait azonban – Bogsch Erik szerint - csak 2009-ben lehet majd érezni. Mfor.hu tudósítás.
Bogsch szomorúan tekint a magyar piacraMíg az exportot tekintve szinte minden piacon sikerült növekedést elérnie tavaly a Richternek, addig a magyar piacon továbbra is lejtmenetben van a cég.
Itthon tavaly az árbevétel 14 százalékkal 31,11 milliárd forintra csökkent 2006-hoz képest, aminek nyomán a magyar piac részesedése az összes eladásokból 21-ről 18 százalékra esett vissza, mondta el keddi sajtótájékoztatóján Bogsch Erik. A vezérigazgató emlékeztetett rá, hogy ez az arány néhány éve még harminc százalék felett volt; ehhez képest becslése szerint - a Polpharmával történő egyesülés után – a 15 százalékot sem fogja majd elérni.
2008: mínusz öt százalék
A vezérigazgató a negatív hazai fejleményeket a kényszerű árcsökkentéseknek (az új gyógyszertámogatási rendszer az árak leszorítására kényszerítette a gyártókat és a forgalmazókat egyaránt – a szerk.), a kedvezőtlen makrogazdasági és iparági környezetnek, valamint a mindehhez kapcsolódó kiszámíthatatlanságnak tudja be.
Konszolidáltan 33,8 százalékkal 34,04 milliárd forintra csökkent a Richter Gedeon Nyrt. adózott nyeresége 2007-ben az előző évihez képest, derült ki a cég kedden nyilvánosságra hozott gyorsjelentéséből. A nem konszolidált adózott profit 27,7 százalékkal 35,85 milliárd forintra mérséklődött. A konszolidált árbevétel 6,9 százalékkal 223,77 milliárd forintra nőtt, míg a 171,17 milliárd forint nem konszolidált árbevétel azonos az előző évivel. Az egy részvényre jutó nyereség a konszolidált eredmény alapján 1795 forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 2751 forinttal. A gyorsjelentés a konszolidált profit csökkenését az oroszországi és romániai leányvállalatoknál év végén elszámolt kintlévőségek leírásával és a devizaárfolyam-veszteségekkel magyarázza. A nem konszolidált nyereség visszaesésében a belföldi árbevétel csökkenése, az új adófizetési kötelezettségek és a forint dollárral szembeni jelentős erősödése játszott szerepet, áll a gyorsjelentésben.
Ráadásul a negatív trend Bogsch Erik várakozásai szerint idén is folytatódni fog: a hazai eladások 2008-ban mintegy öt százalékkal csökkennek majd. Ennek oka elsősorban a további kényszerű árcsökkentés; emellett az is elképzelhető, hogy az eladásra kínált volumen is mérséklődik majd. "Igaz, az egészségügy jelenlegi helyzetét tekintve nehéz bármilyen becslést tenni" – tette hozzá némi éllel a szakember.
A gyógyszerpiaci megszorítások miatt az anyacégnél tavaly mindössze 17,6 milliárd forintot költöttek beruházásra, ami mintegy tízmilliárd forintos csökkenést jelez 2006-hoz képest. Idén ez az összeg az amortizációs érték, azaz a szükséges pótlások szintje alá esik majd vissza, figyelmeztetett a vezérigazgató.
Továbbra is húznak a FÁK-piacok
Ami a külföldi piacokat illeti, a legjobban – immár hagyományosan – a FÁK-országokban teljesített a Richter. Itt az export 19,6 százalékkal 356,4 millió dollárra, ezen piacok részesedése az összeladásokból pedig 37-ről 39 százalékra nőtt.
Az orosz mellett az ukrán és többi szovjet utódállam piaca is jelentősen bővült, ami Bogsch Erik szerint igazolja azt a stratégiát, hogy a cég a kilencvenes évek elején nem csak Moszkvára és Szentpétervárra koncentrálva építette ki hálózatát. A FÁK-piacokon a Richter értékesítői hálózatában egyébként csaknem kilencszázan dolgoznak.
Az Egyesült Államokban 19, az újonnan csatlakozott 12 uniós országban pedig 15 százalékkal emelkedett a cég forgalma, az EU 15 államait tekintve viszont jóval mérsékeltebb, alig öt százalékos volt a bővülés. "Nyugat-Európában nehéz növekedést elérni, mivel az ottani gyógyszeripari cégek komoly támogatást kapnak kormányaiktól, amit ki is használnak" – magyarázta Bogsch Erik. Ami az idei évet illeti, a FÁK-országokban 10-15, az EU-ban tíz százalék feletti, az USA-ben pedig öt százalékos forgalombővülésre számít.
A lengyel tőzsdére készül a Richter
A vezérigazgató végezetül elmondta, hogy a Polpharma-üzlet jelenleg versenyhivatali vizsgálat alatt áll, jóváhagyása – s így a tranzakció lezárása - a második negyedévben várható. Az integrációs terv már készül, tette hozzá.
Mint ismert, a Richter tavaly novemberben jelentette be, hogy 231 milliárd forint értékű tranzakció keretében társul a legnagyobb lengyel generikus gyógyszergyártóval, a Polpharmával, emellett 22 milliárd forintért megveszi az Akrihin orosz gyógyszeripari céget.
"A szinergiahatások jelentős mértékben várhatóan csak 2009-ben fognak megmutatkozni" – véli Bogsch Erik. Közlése szerint a Richtert a tranzakció lezárását követően, saját néven kívánják bevezetni a varsói tőzsdére.
W. B.
Menedzsment Fórum

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









