Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Újabb kamatemelést tesznek a karácsonyfa alá Simorék?
Az ünnepek miatt ezúttal nem a hónap utolsó hétfőjén, hanem már a jövő héten sor kerül a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának kamatdöntő ülésére. A piac egyelőre megosztott: szinte mindenki további kamatemelésre számít, azonban könnyen beleférhet, hogy erre majd csak januárban kerül sor. Mfor.hu-háttér.
November végén sokakat meglepett a jegybank azzal, hogy két év után ismét kamatot emelt, így most 5,5 százalék az irányadó ráta. Azt követően a Moody's leminősítése után romlott hazánk megítélése, mostanra viszont rendeződni látszik a helyzet a pénzpiacokon. A hétfői kamatdöntéssel kapcsolatban megoszlik az elemzők véleménye, könnyen lehet, hogy újabb negyed százalékkal szigorít az MNB.
Most nem lenne meglepő egy emelés
"Szomorú nap a mai, mert két év után emelni kellett a kamaton" - hangsúlyozta a novemberi döntést követően Simor András. A jegybank akkor a friss inflációs jelentés számaira támaszkodva döntött a monetáris szigorításról: az inflációt az idei év végére 4,9 százalékra várják szemben az augusztusi előrejelzésben szereplő 4,7 százalékkal. 2011-re a korábbi 3,5 százalékos fogyasztóiár-emelkedés után most 4 százalékos drágulást várnak, míg 2012-ben 3,5 százalék lehet az infláció.

Az azóta eltelt három hétben először ismét a világsajtó címlapjára került hazánk, amikor a Moody's két fokozattal leminősítette adósosztályzatunkat, december eleje óta viszont valamelyest enyhültek a feszültségek a pénzpiacon, a forint erősödött és az állampapírpiaci hozamok is csökkenésnek indultak.

"Szerintem nagyjából fifty-fifty az esély a hétfői kamatdöntés előtt. Talán egy hajszálnyival nagyobb az esély arra, hogy most még tartanak, és csak januárban jön az újabb kamatemelés" - mondta az mfor.hu kérdésére Suppan Gergely. A TakarékBank elemzője hozzátette: a jegybank kommunikációja az elmúlt egy hónapban arra utalt, hogy folytatódik majd a kamatemelés, de Simor András kiemelte, hogy annak üteme nem lesz meredek.
Az elemzők kamattartást várnak a monetáris tanács jövő heti ülésén
Shearing: MNB kamatemelés és 320 forintos euró jöhet
BofA: konvergenciaprogram révén 3 százalék alatt lehet a hiány
Karvalits: óvatos monetáris politika kell az IMF-tárgyalások alatt
A magas infláció ellenére sem várható kamatemelés a londoniak szerint
Király Júlia kamatot emelt volna
Suppan szerint az újabb emelés ellen szól, hogy a novemberi 4,2 százalékos inflációs adat nem volt sokkoló meglepetés a piac számára. A szakértő szerint taktikai okok is lehetnek a Monetáris Tanács hétfői döntése mögött, hiszen ha például januárban megjelenik majd, hogy decemberben elszállt az infláció, akkor egy mostani emeléssel könnyen 6 százalék körül találhatná magát a jegybank az alapkamatot illetően, az viszont jelenleg "nem reális".
A három hónapos diszkont kincstárjegy másodpiaci hozamából is az látszik, hogy enyhültek a kamatemelési várakozások a piacon: december elején 5,8 százaléknál tetőzött a hozamszint, azóta 5,68 százalékra jött vissza. Ez még mindig magasabb az 5,5 százalékos alapkamatnál, tehát három hónapos időtávon továbbra is beleférhet egy 25 bázispontos emelés. "Egyértelműen be van árazva egy újabb kamatemelés, de most a piac is vacilál, simán beleférhet, hogy erre majd csak januárban kerül sor" - emelte ki az elemző.

A tavasz vízválasztó lesz
Az elmúlt hetekben kiderült, hogy a kormány megváltoztatná a Monetáris Tanács tagjainak jelölési rendjét is, így márciusban a négy lejáró mandátumú tag helyére az Országgyűlés jelölhetne új tagokat. Az eddigi törvény értelmében két-két tagot delegálhatott volna a parlament és a jegybank elnöke.
Sokan arra számítanak, hogy a módosítás célja a kamatpolitika megváltoztatása, a kormány ugyanis nem titkoltan alacsonyabb forintkamatokat szeretne látni. Ebben a tanács tagjai mellett az inflációs cél esetleges megemelése is segíthet, bár ezt még nem ismerték el hivatalosan.
"Tavasszal a már beígért strukturális reformok bejelentése lesz a vízválasztó: ha az csalódást okoz majd, akkor az új tagok is csak a további kamatemeléseket tudják esetleg megakadályozni, ha viszont tényleg fenntartható és jelentős kiadáscsökkentésekbe kezd a kormány, akkor az olyan mértékben javíthatja Magyarország megítélését és a forint árfolyamát, hogy az akár kamatcsökkentésekhez is vezethet, de erről még korai beszélni" - emelte ki Suppan Gergely.
Beke Károly
mfor.hu

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









