Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Újabb légitársaságot gyászolhat Európa
November végén beszünteti működését az üzleti utasokra specializálódott, elsősorban Németországon belüli járatokat üzemeltető dba, jelentette be csütörtökön a légitársaságot birtokló Air Berlin.
A német dba gépei november 30-án szállnak fel utoljára. A működés leállítása összesen 120 pilótát és 175 légikísérőt érint, akiknek az Air Berlin "megfelelő munkahelyeket" kínál majd fel eddigi szolgálati helyeiken, adta hírül az APA hírügynökség.
A második legnagyobb német légitársaságnak számító Air Berlin arról már korábban döntést hozott, hogy feloszlatja a dba önálló technikai és irányítási részlegét. Az előbbi részlegen dolgozókat az anyacég egy másik leányvállalata vette át.
Az Air Berlin - amely két évvel ezelőtt vásárolta meg a dba-t - most költségmegtakarítási okokból döntött a cég leállítása mellett. A dba jelenleg már csak kilenc géppel üzemel, ezek egy részét az anyavállalat veszi majd át.
A Sterling szerdán dobta be a kulcsot
Mint ismert, a magas üzemanyagárak, a stagnáló piac és a pénzügyi válság begyűrűző hatásai miatt 2008-ban légitársaságok tucatjai kényszerültek tevékenységük leállítására vagy nagy mértékű járatmegszüntetésre. Legutóbb az izlandi tulajdonú, de Dániában bejegyzett fapados Sterling Airways jelentette be, hogy csődeljárást kezdeményez maga ellen fizetésképtelenség miatt. A cég azonnali hatállyal törölte minden járatát, így a Budapest-Stockholm és Budapest-Koppenhága között közlekedő járatokat is.
A Sterling gépei már fel sem szálltak szerdán, ezért Európa-szerte több ezer utas rekedt a repülőtereken. A vállalat közlése szerint az utasoknak nem tudják visszaadni az interneten vásárolt jegyek árát. A fizetésképtelenség mintegy 30-40 ezer vásárlót érint. A Budapest Airport közleménye szerint a hoppon maradt, Stockholmba tartó utasokat a Nordic Airways helyettesítő járatai viszik el Ferihegyről.
A légitársaság jelentős veszteséget halmozott fel az utazási piac zsugorodása és az üzemanyag drágulása nyomán, s az izlandi pénzügyi rendszer összeomlása miatt nem tudott tőkét szerezni átalakítási programja megvalósításához. Ami budapesti működését illeti, a BA szerint járatai jól mentek, átlagos helykihasználtságuk több mint nyolcvan százalékos volt.
A cég Skandinávián belül, illetve Skandinávia és negyven európai város között szállított utasokat, flottája 27 Boeing 737-esből állt, 1100 embert foglalkoztatott.
Menedzsment Fórum

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









