Újabb olajkutakat fúr a Mol Pakisztánban


Jövő év márciusában a Margala blokkban, október végén pedig a Margala North blokkban fúr olajkutat a Mol Pakisztánban - mondta Fehér János, a Mol Pakistan ügyvezető igazgatója csütörtökön.

A Margala és a Margala North blokkokban eddig csak kutatást végeztek, s az eredmények elemzésétől tették függővé a kutak fúrását, amelyről mos határoztak a Mol Pakistan ügyvezető igazgatójának bejelentése szerint.  

A Molnak a két blokkban 70 százalékos tulajdoni hányada van, míg a fennmaradó 30 százalék a Pakistan Oilfields Ltd.-é (POL). A magyar cég tárgyalásokat folytat arról, hogy a 70 százalékból 20-at eladjon. A két blokkban hasonló sikereket vár, mint amilyeneket a Tal mezőben már elért.

Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy a Tal blokkban Tolanj térségben is indítanak egy új kutatófúrást, és elkezdik a Makori III.-as kút fúrását is, továbbfejlesztve ezzel a mezőt. Az olajkutató fúrások több mint 14 millió dollárba kerülnek majd, mivel ezek bonyolultabbak, mint a korábbi gázkútfúrások voltak. A projektet a tulajdoni arányoknak megfelelően finanszírozzák a felek.

A Mol Pakistan operátori szervezésében szerdán avattak fel egy 185 millió dollárból megvalósult gázfeldolgozó üzemet Pakisztán Észak-nyugati Határterület tartományában. Az Iszlámábádtól mintegy 230 kilométerre, a manzalai Tal gázmezőn lévő üzem napi 8,6 millió köbméter kapacitású.

A Mol eddig 100 millió dollárt fektetett be Pakisztánban a 350 alkalmazottat foglalkoztató Mol Pakistan révén, amely partneri együttműködésben, egy vegyesvállalat 8,421 százalékos tulajdonosaként és operátoraként végzi pakisztáni tevékenységét. (Az operátori pozíció azt jelenti, hogy a vegyes vállalat teljes tevékenységét a Mol irányítja.)

A Mol 1999 óta  eddig 13 kutat fúrt, s ezek közül 10 sikeres volt.

A kutatásokat végző vegyesvállalatban a Mol Pakistan mellett az Oil and Gas Development Co. Ltd. (OGDCL) és a Pakistan Petroleum Limited (PPL) egyaránt 27,7632 százalékkal, a Pakistan Oilfields Ltd. (POL)  21,0526, a Government Holdings (GHPL) 15 százalékkal részesedik.  

A 3688 négyzetkilométeres Tal blokkban a Mol Észak-Pakisztán legnagyobb földgázkészletét tárta fel.

MTI/Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
Raiffeisen: a kormányzati cikk-cakkok rángatják a gazdaságot Raiffeisen: a kormányzati cikk-cakkok rángatják a gazdaságot

Az elmúlt két évet hatalmas lendülettel vitte végig a gazdaságpolitika, igazán aktív időszak áll mögöttünk - olvasható a Raiffeisen Bank heti elemzésében. A szakemberek félidőben próbáltak mérleget vonni a kormány eddigi tevékenységéről.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.