Elhagyja a közlekedési vállalatot az eddigi vezérigazgató-helyettes, a Trolibusz Üzemigazgatóság vezetője pedig nyugdíjba vonul. A BKV-nál marad, de más pozícióba kerül a gazdasági vezérigazgató-helyettes.
hirdetés
Közös megegyezéssel március 1-jén távozik a BKV Zrt. közlekedési vezérigazgató-helyettesi posztjáról Menyhért László - tájékoztatott a közlekedési társaság sajtóirodája. Fülöp Ferenc, a Trolibusz
Üzemigazgatóság vezetője április 1-jétől nyugdíjba vonul, Dányi József gazdasági vezérigazgató-helyettes pedig szintén április 1-je után más pozícióban segíti tovább a társaság munkáját.
A három poszt végleges betöltéséig a területeken illetékes eddigi helyettesek látják el a vezetői feladatokat - áll a társaság közleményében. A BKV szerint ugyanakkor a személycserék a
társaság szervezetében, működésében nem jelentenek változást.
A mostani változások nem előzmény nélküliek, Aba Botondnak, a BKV korábbi vezérigazgatójának leváltásáról még tavaly december 20-án Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes kezdeményezésére
döntött a Fővárosi Közgyűlés. Aba Botond utóda Antal Attila lett, aki a Nógrád Volán éléről érkezett a BKV első számú vezetői posztjára.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.