Újból megnyitott a sármelléki repülőtér


A Lufthansa szárnyai alatt működő Eurowings légitársaság Düsseldorfból érkezett járatával szombaton délben újból megnyitotta kapuit a sármelléki FlyBalaton repülőtér, amely ezen a napon Frankfurtból és Hamburgból is fogad gépeket.

A leszállóhely újranyitása alkalmából tartott sajtótájékoztatón az üzemeltető cég, az SCD-csoporttal együttműködésben működő FB Airport Kft. ügyvezetője, Gubicza Ágoston elmondta: erre az évre 32 ezer utas fogadását tervezik és öt év alatt szeretnék elérni, hogy a nyereségességhez szükséges 300 ezres utasszámot biztosítani tudják.

A légi közlekedés féléves szünet után indult újra Sármelléken, ahol a korábbi bérlő, az ír hátterű Cape Clear Aviation Kft. (CCA) ellen időközben felszámolási eljárás indult. Korábbi közlések szerint a felszámoló Vectigalis Zrt. egyelőre egy évre adta bérbe a repülőtér eszközeit, a tulajdonos Zalavár és Sármellék önkormányzatai pedig 50+50 éves bérleti szerződést kötöttek a repülőtér területére az SCD-csoporttal.

A nyitónapon leszállt és még várt Fokker 70-es gépekkel együttesen mintegy hetvenen érkeztek Hévízre és a Balatonhoz, az első gép az ünnepi szokások szerint tűzoltók vízsugara alatt gurult be a terminálépület elé.

Az ügyvezető 2004 és 2008 között a CCA első embereként vezette a repülőteret, majd lemondása után a múlt évben az ír tulajdonosok kezébe került az irányítás. A repülőtér forgalma a 2008-as 120 ezerről tavalyra alig 12 ezerre csökkent, elpártolt az addigi legnagyobb partner, az ír Ryanair. Miután a CCA adósságai miatt a cég ellen felszámolási eljárás indult, a tulajdonos önkormányzatok 2009-ben nyilvános pályázat keretében hirdették meg az üzemeltetés jogát - elevenítette fel az előzményeket Gubicza Ágoston.

Az FB Airport ügyvezetője az öt évre készített üzleti terv alapján arról számolt be, hogy az idei évre várt 32 ezer utas után a jövő évben már 88 ezerre, 2012-re pedig 185 ezer utasra számítanak a FlyBalaton repülőtéren.

Az eddigi tárgyalások alapján idén a hévízi Mutsch Ungarn Reisen által szerződött Eurowings Düsseldorfból, Frankfurtból és Hamburgból hoz utazókat, a Salamon Reisen pedig a Hamburg International légitársasággal szerződött lipcsei, drezdai és erfurti járatokra. Várhatóan nyáron Basel és Sármellék között a pozsonyi Danube Wings légitársaság indít gépeket, tárgyalnak egy törökországi, antalyai charterről, de a remények szerint a jövő évtől a Ryanair Londonba és Frankfurtba is repül ismét a Balaton partjáról.

Tomcsányi Gábor, az SCD-csoport vezérigazgatója arról szólt, hogy a következő 5-7 évben jelentős beruházásokat indít a társaság a Balaton térségében, és mindezeket komolyan befolyásolja a Sármelléken megforduló utasok száma. Terveik szerint öt év alatt tudják elérni a gazdaságos, már önfenntartó működéshez szükséges 300 ezres számot.

Berkenyés István, Zalavár polgármestere felidézte, hogy az utolsó hónapokban is számos bizonytalanság adódott a reptér újranyitása körül. Ezért kellett olyan partnert találni, amelyik hosszú távon gondolkodik és tőkeerős, így tudtak 50+50 évre szóló megállapodást kötni az SCD-csoporttal.

Azt minden érintett hangsúlyozta, hogy a térség összefogása nélkül és állami támogatás hiányában nem lehet fenntartani egy regionális repülőteret. Gubicza Ágoston egy korábbi felmérésre hivatkozva hozzá is tette: a Balaton és Hévíz térségébe érkező vendégek átlagosan mintegy 500 eurót költenek el itteni tartózkodásuk során, a pénznek azonban mindössze egy százaléka kerül a repülőtérre, a többi a szolgáltatókat és az államot gyarapítja.

MTI/Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
Raiffeisen: a kormányzati cikk-cakkok rángatják a gazdaságot Raiffeisen: a kormányzati cikk-cakkok rángatják a gazdaságot

Az elmúlt két évet hatalmas lendülettel vitte végig a gazdaságpolitika, igazán aktív időszak áll mögöttünk - olvasható a Raiffeisen Bank heti elemzésében. A szakemberek félidőben próbáltak mérleget vonni a kormány eddigi tevékenységéről.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.