Újra a Yahoo-t akarja a Microsoft


A Microsoft három évvel az első sikertelen próbálkozás után ismét a Yahoo felvásárlását fontolgatja – jelentette csütörtökön a Reuters. A jelenleg nagyjából 20 milliárd dollár piaci értékű Yahoo megvételére a Microsoft 2008-ban 47,5 milliárd dolláros ajánlatot tett. A Yahoo akkor elutasította az ajánlatot, túl alacsonynak ítélve az összeget.

Számoltassa ki, mennyit tud spórolni flottáján!
Számoltassa ki, mennyit tud spórolni flottáján!

Vegyen részt az mfor.hu október közepén megrendezésre kerülő "Büdzsébarát autóflotta" című konferenciáján és partnereink segítségével megtudhatja, hogy milyen költségcsökkentési lehetőségek kerülték el eddig figyelmét.

A Microsoftnál most ismét a felvásárlás gondolatával foglalkoznak. Döntés még nem született, egyelőre vita van az ügylet pártolói és ellenzői között – írta a Reuters az amerikai szoftvercég egy vezetőjétől származó információkra hivatkozva.

Az egyik tábor szerint a Yahoo megszerzésével a Microsoft egy jó pozíciókkal rendelkező portálhoz jutna, amelynek révén javulhat a hozzáférése a fogyasztókhoz és a hirdetőkhöz. Az ellenzők szerint viszont a Yahoo-ban nemigen van perspektíva. „A Yahoo értéke évek óta nem nőtt, több vezető szerint ezért inkább olyasmit kellene vásárolni, ami előremutató, amiben több a lehetőség" – mondta a névtelenséget kérő forrás.

A Yahoo iránt többen érdeklődtek az utóbbi időben, köztük az Alibaba.com kínai online áruházat üzemeltető cég és a DTS Global orosz technológiai befektetési társaság.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
Raiffeisen: a kormányzati cikk-cakkok rángatják a gazdaságot Raiffeisen: a kormányzati cikk-cakkok rángatják a gazdaságot

Az elmúlt két évet hatalmas lendülettel vitte végig a gazdaságpolitika, igazán aktív időszak áll mögöttünk - olvasható a Raiffeisen Bank heti elemzésében. A szakemberek félidőben próbáltak mérleget vonni a kormány eddigi tevékenységéről.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.