Újra nyereséges az Ajka Kristály


Elmúlt a válság az Ajka Kristály Kft.-nél, a társaság újra nyereséges, és létszámbővítést is tervez.

Az első félévet az Ajka Kristály 90 millió forintos nyereséggel zárta, ami 60 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest – mondta Katzer Zoltán, a cég ügyvezető igazgatója az MTI-nek csütörtökön. A tavalyi évet veszteséggel zárták.

A társaság működése stabilizálódott, a rendelésállomány több mint 4 hónapra előre biztosít munkát, az első félév mérlege rendkívül pozitív – mondta Katzer Zoltán. A termelés 66 százalékot növekedett.

„Jelentős tartozásaink vannak, de folyamatosan teljesítjük ezeket, és sikerült megállapodni a hitelezőkkel. Az állami támogatás sajnos csak ígéret maradt” – mondta az igazgató.

A cég működése 2009-ben került veszélybe, ekkor bírósági csődgondnoksági védelmet kértek, ami tavaly november 3-án járt le. Az akkori súlyos helyzetről az igazgató elmondta, hogy összesen mintegy 100 dolgozótól váltak meg, a kedvezőbbre fordult gazdasági  helyzetben azonban már létszámbővítést terveznek. A cégnél jelenleg 280-an dolgoznak, számukat az év végére 15-tel tervezik növelni.

Katzer Zoltán rámutatott: a válság nyomán az üvegipari piacon keletkezett űrt igyekszenek betölteni, és a megmaradt versenytársakkal szembeni előnyt kihasználni. Hozzátette: új termelőegység beindítását is tervezik, amely 60 fős létszámbővítést igényel, és jelentősen növeli majd az Ajka Kristály kapacitását.

Az igazgató tájékoztatása szerint az árbevétel az idei év első félévében 66 százalékkal emelkedett 860 millió forintra. A cég az idei évre 2 milliárd forintos bevételt tervez.  2008-ban még 1,8 milliárd forint árbevételt értek el.

Az ajkai üveggyár jegyzett tőkéje 1,117 milliárd forint, a foglalkoztatottak száma 280. Az Ajka Kristály Kft. a FOTEX csoport tagja.

MTI/Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
Raiffeisen: a kormányzati cikk-cakkok rángatják a gazdaságot Raiffeisen: a kormányzati cikk-cakkok rángatják a gazdaságot

Az elmúlt két évet hatalmas lendülettel vitte végig a gazdaságpolitika, igazán aktív időszak áll mögöttünk - olvasható a Raiffeisen Bank heti elemzésében. A szakemberek félidőben próbáltak mérleget vonni a kormány eddigi tevékenységéről.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.