Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Újraindul a termelés a FIAT több üzemében
Olaszországban kezdenek beérni a használt autók lecseréléséhez nyújtott állami támogatás gyümölcsei. A FIAT-nál pénteken közölték, hogy a kereslet élénkülése miatt visszahívnak nyolcezer dolgozót, akiket korábban átmenetileg elküldtek. A dolgozókat eredetileg csak március végén akarták visszahívni.
Az összeszerelés három gyárban indul újra, Torinóban, Melfiben és Termini Imeresében, ahol a FIAT kisebb autóit gyártják.
A kormány február elején hagyta jóvá azt az 1,7 milliárd eurós, járműipar támogató keretet, amelyből az állam 1500 eurót ad mindenkinek, akik elöregedett autóját újra cseréli.
A "roncsprémium" már Németországban is megtette hatását. Ott 2500 eurót kaphatnak a polgárok. A németek az év eleje óta szinte rohamozzák az autószalonokat. A hírek szerint a kicsi és olcsóbb autókat részesítik előnyben, de némelyest fellendült a nagyobb autók iránti kereslet is. Olyannyira, hogy több autógyár már bejelentette: újból megnyitja átmenetileg bezárt gyártótelepét Németországban, illetve az eddigi rövidítettről visszatér a normális munkaidőre.
Az olasz állami támogatásnak köszönhetően nem csak a FIAT bízik abban, hogy talpra tud állni, hanem az egész olasz autószakma is: az ágazat szakmai szervezetének, az Anfiának az előrejelzése szerint az idén több mint kétmillió új autó találhat vevőre Olaszországban. Korábban 10 százalékos visszaesést jósoltak, 1,8 millió autóra. Tavaly 2,2 millió új autó került fogalomba, 13 százalékkal kevesebb az előző évinél.
Pénteken ellenpélda is volt: a brit autógyártók és -kereskedők szövetsége (SMMT) közölte legújabb statisztikáját, amely szerint januárban 58,7 százalékkal kevesebb autót gyártottak Nagy-Britanniában, mint tavaly januárban. A hazai kereslet csökkenése miatt a kivitel aránya viszont rekordra nőtt: a gyártott autók 83,5 százalékát exportálták januárban.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









