Újraoszthatja a lapokat a TBSZ


A K&H Alapkezelő elemzői szerint a válság óta csökkent a kockázatosabb vegyes, illetve részvényeszközök alkalmazása, közben folyamatosan nő a pénzpiaci befektetések népszerűsége, így az idei év második felében a tartós befektetési számla felfutása átrendezheti a befektetési piacot.

Az alapkezelő közleménye idézi Horváth Istvánt, a cég befektetési igazgatóját, aki szerint nemcsak a magyarországi, hanem a közép- és kelet-európai országok befektetőire általában is jellemző, hogy nem a valódi kockázatvállalók közé tartoznak. A magyarok még ezen a csoporton belül is a legkevesebb bizonytalansággal járó befektetések mellett döntenek az esetek többségében - állítja a szakember.

"Egyértelműen látható, hogy a gazdasági és pénzügyi válság hatására minden befektető elmozdult a biztonságosabb befektetési eszközök irányába, és ez a tendencia csak részben változott, annak ellenére, hogy az elmúlt 12 hónapban a részvénypiacok már ismét jól teljesítenek" - magyarázta Horváth István.

Az igazgató szerint már a gazdasági válságot megelőzően is évről évre egyre nagyobb arányban választották a befektetők az egyik legbiztonságosabb befektetési formát, a tőke- és hozamvédett alapokat, amelyek a válság tetőpontján, a részvényárfolyamok zuhanásakor is megtartották értéküket. "Az elmúlt egy-másfél évben, a részvénypiacok teljesítményének növekedésével ismét csökkent az arányuk, és visszaállt a válság előtti 15 százalék körüli szintre" - elemezte Horváth István.

Hozzátette: eközben a pénzpiaci befektetések népszerűsége továbbra is töretlen, ma már a befektetések közel felét ezek az alapok teszik ki. A részvényeknél ez a tendencia éppen fordítva történt: a válság kirobbanásakor visszaesett a részvénybefektetések aránya. Kifejtette: a válságot követően akár évekre is szükség van ahhoz, hogy a befektetők ismét elmozduljanak a kockázatosabb, de magasabb hozamot ígérő befektetési eszközök irányába, a közeljövőben várhatóan a tartós befektetési számla (tbsz) lehet nagy hatással a kockázatvállalási hajlandóság változására.

Rámutatott: ezeknél a számláknál a tipikus, néhány hónapos befektetési időtartamnál hosszabb időtávban, leginkább 3 vagy 5 évben érdemes gondolkodni, ezért várhatóan a befektetők könnyebben elmozdulnak majd a kockázatosabb, de hosszabb távon nagyobb hozamot eredményező vegyes illetve részvény típusú befektetések irányába. "Már most több tízezer ilyen számla van a magyar piacon, mivel a tbsz tovább növeli a befektetési lehetőségeket, a második félévben további felfutásra számítunk, ismét átrendeződhet  emiatt a befektetési piac" - mondta el a szakember.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
Raiffeisen: a kormányzati cikk-cakkok rángatják a gazdaságot Raiffeisen: a kormányzati cikk-cakkok rángatják a gazdaságot

Az elmúlt két évet hatalmas lendülettel vitte végig a gazdaságpolitika, igazán aktív időszak áll mögöttünk - olvasható a Raiffeisen Bank heti elemzésében. A szakemberek félidőben próbáltak mérleget vonni a kormány eddigi tevékenységéről.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.