Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Újjászülethet egy legenda - újratervezhetik a Boeing 737-est
Az utóbbi időben a 787 Dreamliner szuperrepülő többéves kálváriája kapcsán a címlapokra került Boeing körül újra forr a levegő. Csütörtökön James McNerney, vezérigazgató jelentette be, hogy olyan új repülőgép tervezését fontolgatják, mely átvehetné a 737-asok helyét. Mfor.hu háttér.
James McNerney, a Boeing vezérigazgatója csütörtökön beszélt az elemzőknek a 737-esekkel kapcsolatos jövőbeli tervekről. A társaságnál komolyan fontolgatják, hogy olyan motorokkal szerelnék fel a szupergépeket, melyek a korábbinál sokkal gazdaságosabban működnének az üzemanyag-felhasználás szempontjából. Így felvehetnék a versenyt az Airbus A320 gépekkel, melyek legújabb motorokkal felszerelt verziója a remények szerint 2016-ra kerül piacra.
A Boeing azonban egy lépéssel továbbgondolta a terveket, hiszen ez már felvet egy másik alternatívát is számukra: ők nemcsak hatékonyabb motorokat terveznének és építenének be a szupergépekbe, hanem egy teljesen új gépet is terveznének, mellyel kiváltanák a 737-t. Az igazgató véleménye szerint egy üzemanyag-takarékosabb motor technológiájának és magának a gépnek a tervezése viszont 2020-ban járna eredménnyel.
A Boeing 737 a világ legnépszerűbb közepes hatótávolságú, keskenytörzsű utasszállító repülőgépe. Több mint 6160 megrendeléssel (a 6000-iket 2009 áprilisában adták át) minden idők legtöbbet megrendelt és legtöbbet legyártott utasszállítója, olvasható a Wikipédiának a típusról szóló szócikkében.
Kiszámíthatatlan jövő
Egyelőre még nem született stabil álláspont a jövőbeli terveket illetően, hiszen McNerney szerint az év közepén tisztázódhat a helyzet, és dőlhet el, hogy melyik lehetőség irányába mozdulnak el.
A cég mostani bejelentése csalódást okozhat a 737-esekre váró jövőbeli tulajdonosoknak. Az egyik ilyen társaság, a Southwest Airlines Co., mely flottájában jelenleg csak 737-esket tart, és további modellekkel szeretné bővíteni gépparkját. Gary Kelly, Southwest Airlines vezérigazgató azonban azt nyilatkozta, hogy nem fognak 20 évet várni egy üzemanyag-takarékosabb gépre. Így kénytelenek lesznek kisebb Boeing 717-eseket igényelni a Dreamlinerek helyett.
Más gondok is vannak
A több évtizedes sikertörténetnek számító 737-esek megújításánál nagyobb gondok is vannak a Boeing háza táján. A cég új szupermodelljének szánt 787-es Dreamlinerek ugyanis az elmúlt években folyamatos fejfájást okoznak a társaság vezetésének. Mint ismeretes, a tavaly novemberi tesztrepülés során bekövetkezett fedélzeti tűzeset ismét határidő módosításra kényszerítette a Boeinget, miközben a megrendelők egyre türelmetlenebbek – közülük már többen mondták vissza a jelzett igényüket, sőt néhányan kártérítést fontolgattak a többszöri csúszások miatt.
A cég év eleji bejelentésében a harmadik negyedévre ígérték az első gépek leszállítását, melyet a megrendelők már kétkedve fogadtak, és újabb időpontok helyett garanciát vártak volna a várható leszállításra vonatkozóan.
Jelenleg még biztosan 56 cég tart igényt az összesen 847 utasszállító repülőgépre. Amennyiben a Boeing nem tudja megoldani a problémákat, és további késedelmet szenved - a már három év csúszásban lévő - gépek leszállítása, úgy elképzelhető hogy több megrendelő is kénytelen lesz visszalépni, és más modellt választani.
Székely Sarolta

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok







Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









