Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Uniós vizsgálat a csatlakozókkal szembeni korlátozás miatt
Az EU bővítési biztosa figyelmeztette a briteket, hogy a csatlakozó országokkal szembeni, a szociális juttatásokat korlátozó intézkedések törvénysértőnek bizonyulhatnak.
Az EU bővítési biztosa, Günter Verheugen figyelmeztette a briteket, hogy a csatlakozó országokkal szembeni, a szociális juttatásokat korlátozó intézkedések törvénysértőnek bizonyulhatnak. A brit
belügyminisztérium egy név nélkül idézett illetékese szerint a tárca által beszerzett jogi vélemény szerint a kormányintézkedés törvényes.
A The Sunday Telegraph értesülése szerint Günter Verheugen azt mondta a Labour-képviselőknek, hogy a februárban bejelentett brit korlátozások diszkriminatív jellegűek, így ellentétesek az uniós
jogszabályokkal, és ezért az EU bírósága előtt megtámadhatók.
A brit kormány - amelyre a bulvársajtó és a konzervatív ellenzék részéről rendkívüli nyomás nehezedik a csatlakozó országokkal szembeni komoly bevándorlási szigorítások végett - a múlt hónap
végén közölte, hogy az új tagok munkavállalói az eredeti terveknek megfelelően a bővítés első pillanatától munkát vállalhatnak Nagy-Britanniában, de nem fognak hozzáférni automatikusan a brit
jóléti rendszer által kínált juttatások teljes skálájához.
Az intézkedéscsomag szerint az új tagállamok munkavállalóinak be kell jegyeztetniük munkavállalásuk tényét - jóllehet ez nem jelenti munkavállalási engedély kiváltásának kötelmét -, és csak
azután férhetnek hozzá az ellátó rendszer egyes elemeihez, ha folyamatosan, legalább 12 hónapig legálisan dolgoztak Nagy-Britanniában.
Kapcsolódó anyagok
EU-s munkaerőpiac: hiányos a tájékoztatás
Botrány a brit munkavállalási engedélyek kapcsán
Brit munkavállalás: korlátozzák is, meg nem is

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia







