Univer: csökkenő árbevétel mellett nőtt az eredmény



A 2010-es első féléves adatok alapján a kecskeméti Univer Product Zrt.-nek a 3-4 százalékos árbevétel csökkenés mellett a tervezetthez képest nőtt az eredménye - mondta Marosfiné Lídia, a cég értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettese.

Profitáljon Ön is!

Szárnyal az arany ára, zuhan az olaj? Kakaót venne, vagy kávét adna el? Üzleteljen az mfor traderrel, és profitáljon az árfolyamok változásából!

mfor trader

Az eredmény növekedését két tényezővel magyarázta: egyrészt az értékesítésben nőtt a profitabilisabb termékek aránya, másrészt sikerült a költségeket csökkenteni a termelés gazdaságosabb szervezésével.

Marosfiné Lídia hangsúlyozta: az idei első félévi eredményt pozitívan befolyásolja, hogy az export növekedése miatt jelentős árfolyamnyeresége van a cégnek. Az exportált termékeken belül a bébiétel értékesítés felfutása jelentősen javítja a 2010-es eredményeket. A cég az orosz piac mellett többek között Hollandiába is szállít bébiételt, s e termékkör exportja meghaladja a belföldi értékesítést.

"A 2008-ban kezdődött gazdasági válság miatt már 2009-ben a fogyasztás stagnálására számítottunk, de a 2009-es év az egyik legjobb gazdasági eredményt hozta az Univer Product Zrt.-nek" - mondta az értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettes.

Marosfiné Lídia elmondta: 2009-ben több mint 14 milliárd forint volt a 400 főt foglalkoztató Univer Product Zrt. bruttó árbevétele, melyből 3 milliárd forintot tett ki az export.

Kiemelte, hogy a cég kizárólag hazai alapanyagból állítják elő termékeiket, így például évente 20-25 ezer tonna, kizárólag hazai termelőktől származó paradicsomot dolgoz fel, amelyből átlagosan közel 5.700 tonna ketchup készül.

A több mint fél évszázada alapított, száz százalékosan magyar tulajdonban levő kecskeméti Univer holding tevékenységének két fő pillére az öt megyére kiterjedő kereskedelmi hálózat működtetése, amit az Univer Coop Zrt. végez, valamint az Univer Product Zrt. által gyártott termékek értékesítése. A holdingba tartozik a Kecskemét egyik legjelentősebb áruházát működtető Alföld Zrt. is.

Az Univer csoport gazdasági társaságaiban 1.296 munkavállaló dolgozik. 2010 első félévében 11,4 milliárd forint árbevételt ért el a holding.

MTI





Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Mesél a Malév múltjaMesél a Malév múltja

Február 3-án hajnalban, 66 évnyi csaknem folyamatos működés után nem szálltak fel a Malév repülőgépek. A nemzeti légitársaság története 1946 és 2012 között.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 10:27 ] Végre leszállt a Malév - olm
" Zsiday Úr! Elmagyarázná nekem, hogy a Malév 2010. év..."
[ 02:11 ] Malév után következik a BKV? - borosspet
" Ender: (...) Vannak olyan dolgok, amelyeket nem érde..."
[ 2012-02-03 ] Vámosi: ha van mód béremelésre, érdemes a SZÉP-kártyát alkalmazni - Sztrogoff
" Sztrogoff: "Ha üzenni akar az mfor.hu szerkesztőségé..."
[ 2012-02-03 ] Pénteken reggel leállt a Malév - banhegyi
" Orbán csontvázára lenne jó most már rátalálni. Na ne..."
[ 2012-02-02 ] Nem elég öreg a rally, hogy megpusztuljon - tözsdebéka
" Hihetetlen,de jan.9.-e körül fordult át pozítív tart..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.